Svájci eper

A világ más országaival szemben mi nem látunk szoros összefüggést a magyar termék és a hazai munkahely között. A közhangulat nem hajlik a magyar áru felé, ezzel nem védjük a hazai munkahelyeket. Az államháztartás rendbetétele, az adócsökkentés, az egészségügyi reform és a többi nagy feladat megoldásának kulcsa azonban e közhangulat megfordításától függ.
A globális gazdaságban a termelő és a fogyasztó, a kormány és az üzleti élet egyaránt tudatában van annak, hogy a hazai munkahelyek megőrzése a hazai áruk fogyasztásától függ. Az osztrák EU-csatlakozás után nem nőtt a mezőgazdasági termékek importja, bár a francia sajt vagy bor, a spanyol bor vagy sonka és a többi kitűnő európai mezőgazdasági termék éppen kiszoríthatta volna az osztrák bort, sajtot, sonkát a hazai piacról. De nem így történt, elsősorban nem a láthatatlan piacvédő eszközök miatt – noha ezekből is van bőven –, hanem azért, mert az osztrák termelő és fogyasztó továbbra is elsősorban az osztrák terméket vette. Még akkor is, ha annak ára és minősége nem érte el az import termékét. Híres a svájci eper esete, amely drágább és kevésbé eperszerű, mint a spanyol vagy olasz, de mégis a hazai eper fogy. Nem a svájci kantonok protekcionizmusa, hanem a svájciak patriotizmusa miatt. Ugyancsak Svájcban chilei, kaliforniai és dél-afrikai borral vannak tele a polcok, de a vásárlók mégis a négyszer drágább hazait veszik, nem a külföldit. A liberálisnak tartott Angliában azonnal tudják, ki a külföldi a pubban, mert nem lagert, hanem német sört rendel: ők azonban a hazait isszák. A japán és dél-koreai fogyasztók patriotizmusa legendás, mögötte a hazai munkahelyek védelme áll. A közhangulat és nem az állami protekcionizmus védi a hazai terméket, ezzel a hazai munkahelyeket.
A rendszerváltás rejtett kiindulópontja volt, hogy a hazai mindig és mindenben rosszabb, mint a külföldi, a megoldások kívülről jönnek és nem belülről. Ez jelent meg a külföldi befektetők felé hajló privatizációban, a piacvédelmet szalonképtelennek tartó közgazdasági nézetekben, az export mindenhatóságába vetett hitben, a külföldi működőtőke-beruházások csodafegyverként való felfogásában és abban is, hogy mindig valamilyen külföldi példához szerettünk volna hasonlítani. Az angolszász liberális iskola hívei és az európai szociális piacgazdaság támogatói egyaránt külföldi példákból vezették le a kívánatos gazdaságpolitikát, nem a hazai gazdaság sajátosságaiból. Rövid kitérőtől eltekintve a gazdaságfejlesztéstől az egészségügyig nem a magyar modellt kerestük, hanem a globális és európai minták – általában félresikerült – ötvözésével próbálkoztunk. Ez részben természetes is volt, hiszen a korábbi rendszert éppen azért kellett megváltoztatni, mert kudarcot vallott. A szlovénok azonban más utat követtek, és régiónkban majd ők vezetik be elsőként az eurót. A szlovákok is saját adómodellt hoztak, ez áttörte a tőkepiacok és a média ingerküszöbét: az egykulcsos adó divatja a szlovák modellből jön. A balti államok bátor politikai és gazdasági lépései csak részben követik a skandináv modellt, valójában politikai és kormányzati innovációk. A csehek a kuponos privatizációt adták el úgy, mint az egyetlen igazi privatizációt – ez még szemfényvesztés volt. Közben azonban innovatív megoldásokat találtak a működőtőke-bevonásra, és 2005-ben már 12 milliárd dollár FDI áramlott a cseh gazdaságba, miközben hozzánk 6 milliárd dollár befektetés érkezett.
Magyarország gazdasági sebezhetősége mára mindenki számára világos, a gazdaság pénzügyi és reálgazdasági mutatói egyaránt romlanak. A választási év nem segít a szembenézésben, azonban év közepére eldől: hogyan tovább? Ha a mai koalíció folytatja, akkor elsősorban a költségvetés kiadási oldalán keresi a megoldást, ha az ellenzék, akkor elsősorban a bevételi oldalon. Mindkét esetben a munka a kulcs: első esetben a kiadások lefaragása hozhat jelentős munkanélküliséget, amit kezelni kell, második esetben a cél több százezer új munkahely teremtése, tehát megint a munka a lényeg. Egyik kísérlet sem járhat eredménnyel a közhangulat megváltozása nélkül. Világosan látni kell a hazai munka és a magyar áru közötti szoros kapcsolatot, azt, hogy a többség munkája és profitja döntően a hazai áruk fogyasztásától függ. Teremtsünk közhangulatot a hazai áruk mellett: ez nem protekcionizmus, egyszerűen csak patriotizmus.