Tervek mindig vannak
Két régi magyar óriásvállalat megmeneküléséről is olvashattunk a napokban: a Székely Péter-féle Transelektro csoportot az állam 2,25 milliárd forintos garanciavállalással mentette meg a csődtől, az Ikarus évek óta nem termelő székesfehérvári egységét pedig Széles Gábor vette vissza, újraindítást ígérve. Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy jórészt mindkét cég jövőjét az államtól kapni remélt tetemes támogatásokra alapozzák.
A Transelektro csoport fellépése jól mutatja, hogy egy bizonyos adósságállomány felett már nem az adósnak, hanem a kölcsönadónak kell elsősorban aggódnia a vállalat teljesítménye miatt. A vezetés sikeresen zsarolta meg a kormányt azzal, hogy a választások előtt több százan kerülnének utcára, ha a Transelektro tönkremegy, ráadásul az államnak magának is 22 milliárdja van a cégben.
Egykoron az Ikarus is jókora alkalmazotti állományára építve próbálta elérni, hogy az állam előlegezze meg a gyenge fizetőképességű keleti exportpartnerek megrendeléseit, s így a költségvetés viselje a vevők teljesítési kockázatát. Amikor ez a konstrukció már nem működött tovább, a tisztán piaci körülmények közé került cég gyorsan tönkre is ment.
Most tehát bizakodjunk. A Transelektro immár összesen több mint 24 milliárdnyi közpénzt kockáztat, így lett mindenki érdeke, hogy egy magánkézben lévő társaság válságkezelése sikeres legyen.
Az Ikarus mostani tervei ugyanakkor teljesen piackonformnak tűnnek: a megrendelőkhöz közeli gyártóbázisok, diverzifikált értékesítési piacok. Csakhogy a jórészt ugyanerre építő NABI épp most kerül végelszámolás alá. Itt tehát annak kell szorítanunk, hogy az újabb szép tervek sikert hozzanak, s ne jussanak az ugyanezen gyártóbázison egykor létrehozni kívánt, de az impozáns ígéretek után elhaló magyar terepjárógyártáséhoz hasonló sorsra.
