Ki akarja eladatni az OTP-t?

Ellenséges felvásárlás valószínű tárgyává tette az OTP Bankot egy közelmúltban megjelent elemzés, mondván: a bank konzervatív árazási politikája és viszonylag kis mérete miatt nincs esély további terjeszkedésre, így öt éven belül feltehetően ő maga is az Európában zajló konszolidációs folyamat áldozatává válik. Az okfejtés első látásra logikusnak tűnik, hiszen a régiós terjeszkedésben erősen érdekelt magyarországi bankcsoport az utóbbi hónapokban valóban alulmaradt néhány kelet-európai hitelintézet eladására kiírt tenderen. Néhány porszem azért akad az elemzésben, amely finoman szólva is kétségessé teszi a készítő cég által felvázolt, többnyire az OTP néhány éven belüli felvásárlásával végződő forgatókönyveket. (Más kérdés, hogy hosszabb távon ez a lehetőség tényleg nem zárható ki.)
Az első apró hiba, hogy momentán egy jelentősebb piaci részesedésű hitelintézet sincs a magyarországi piacon, amelytől meg akarna válni a tulajdonosa. Ez nem is lenne logikus, hiszen a magyar bankszektort a legjobban teljesítők között tartják nyilván a régióban: a bankok mérlegfőösszege tavaly csaknem ötödével nőtt, és hasonló mértékben emelkedett az adózás előtti nyereségük is. Nem árt figyelembe venni azt sem, hogy a hazai hitelintézeti piac még óriási bővülési lehetőség előtt áll: nem véletlen, hogy az OTP-nél valamivel fejletlenebb hálózatú bankok a költségeket és nyereségüket nem kímélve nyitogatják az újabb fiókjaikat. Ilyen körülmények között nincs az a tulajdonos, amely – akár komoly felárral – a kivonulás lehetőségét fontolgatná a piacról, és az is kizárt, hogy az OTP Bank menedzsmentjének ez lenne a középtávú terve a hitelintézettel. (Az persze könnyen megtörténhet, hogy valamelyik, kevésbé hatékonyan működő kisbankot egy nagyobb hitelintézet a méretének növelésére használja fel, ám jelenleg ilyen, eladó bankból is csak egyet tart számon a piac.)
Szintén az OTP közeli felvásárlása ellen szól a bankcsoport teljesítménye: felszálló ágban lévő szereplő ugyanis nagyon ritkán esik áldozatául egy nagyobb halnak. Az OTP pedig nyilvánvalóan nem tartozik azon szereplők közé, amelyek előtt nincs már perspektíva. A hitelintézet folyamatosan terven felül teljesít, a költséghatékonysági és -megtérülési mutatóit pedig a legnagyobb európai bankcsoportokéval összevetve is kiugrónak tekinthető. A jó eredmények meglátszanak a részvény árfolyamán is: az elmúlt tíz évben nem akadt olyan befektető, aki előbb-utóbb ne tudott volna komoly nyereséggel kiszállni a magyar tőzsdén egyik legjobb teljesítményt nyújtó papírból, amelyre legutóbb 9900 forintos célárfolyamot határozott meg az Erste.
A bankcsoport eredményén belül viszonylag szerény, de egyre jelentősebb szeletet képviselnek a külföldi érdekeltségek, így nem szabad lebecsülni azok jelentőségét sem. (A konszern hitelein belül 24,6, a betéteken belül 23,3 százalékkal részesedtek a külföldi leánybankok, az eredménynek pedig valamivel több mint tizedét adták.)
A megállapítás, amely szerint a további terjeszkedés lehetőségei megszűntek a hitelintézet számára, erős túlzásnak tűnik. Az a körülmény, hogy az értékelhető méretű régiós bankokért a könyv szerinti érték hat-hétszeresét is megadják a nagyobb szereplők, persze nem kedvez az OTP-nek, ám nem jelenti azt, hogy le kellene mondania az összes potenciális célpontról, legyen szó akár Ukrajnáról, akár Szerbiáról. És persze Romániáról, ahol még mindig versenyben van a Román Takarékpénztár (CEC) privatizációs tenderén is.
A felvásárlásnak emellett komoly alapszabályi korlátai vannak, amelyeket a leendő vevőjelölt nem tud(na) figyelmen kívül hagyni. Ráadásul a bank magyar piacon betöltött, domináns szerepe miatt a konkurenseknek versenyjogi korlátokkal is számolniuk kell: vagyis a már most jelen lévő versenytársak a föld alá kívánhatják a bankot – ezt is teszik –, de megvenni csak a saját érdekeltségük megszüntetése után tudnák.
A fenti tényezők tükrében nem nagyon látszik, hogy mi indította – és miért pont most – az elemzés szerzőit arra, hogy papírra vessék egyébként adatokkal jól körbebástyázott gondolataikat. Azt nem hiszem, hogy – amint azt a cím sugallja – pusztán az OTP Bank függetlenségének fenntarthatósága iránti érdeklődés motiválta ennyire őket: ahhoz túl hosszúra sikeredett ez az elemzés.