Sztrádát a tőzsdére!

Merész tervvel állt elő a gazdasági miniszter: 30 milliárdos bevételt remélve eladná a tőzsdén az autópálya-üzemeltető cég 20-40 százalékát. Az ötlet alapvetően üdvözlendő, hiszen egy profitorientáltan is végezhető tevékenység állami kézben tartására elméletileg semmi szükség.
A részletek azonban itt is árnyalják a képet. Furcsa megoldás, hogy még az eladás előtt, nem kis részt az új tulajdonosok kontójára, jókora hiteleket vennének fel, ennek felhasználási módját előre rögzítik, akárcsak a várható bevételeket. Ilyen feltételek közepette a reménybeli részvényesek tulajdonképpen egy elvileg igen kiszámítható pénzáramlást kaphatnak meg – feltéve, ha látnak reális garanciát arra, hogy a többségben lévő állam hajlandó lesz a – remélhetőleg megtermelt – felesleges pénzt osztalékként kifizetni.
A megoldás melletti legfontosabb érvként a remélt mintegy 20 százalékos építésiköltség-megtakarítást emlegette a miniszter. Nagy kérdés azonban, hogy pusztán a tőzsdei bevezetés miként eredményezhetné ezt, hiszen a privatizációk okozta hatékonyságjavulást rendszerint a belépő szakmai befektető hozzáértése eredményezi, az ilyen cégeket azonban a tervek szerint kizárnák a vételből.
Az, hogy negyed- vagy félévente közzé kell tenni a gazdálkodás adatait, még nem garancia arra, hogy az eredmények jók is lesznek, vagy hogy a cég vezetését nem politikai alapon jelölik ki. Ha pedig így lesz, csupán az változik, hogy eztán nemcsak az állam, hanem jó pár kisbefektető pénzét is költik, ugyanolyan pazarlóan, mint eddig.
A másik lehetőség, hogy az állami apparátus a tőzsdére menetel után mégis csak egyötödével olcsóbban tudja majd építeni a pályákat. Ekkor viszont előbb-utóbb választ kell adni arra az igen kellemetlen kérdésre is, hogy eddig – az ÁSZ ellenőrzése alatt – miért nem csináltak mindent ugyanilyen jól.