Vetélkedés az orosz Juzsno-Russzkoje földgázmezőért

A Gazprom igazgatótanácsának képviseletében Alekszandr Medvegyev közvetlenül a csúcstalálkozó előtt még 25 százalék mínusz egy részvényben jelölte meg az E.On várható részesedését a projektben. Merkel és Putyin jelenlétében ugyanekkora részvénycsomag megszerzéséről írt alá egyezményt Tomszkban a német BASF/Wintershall és a Juzsno-Russzkoje kitermelésének licencét megszerzett Szevernyeftyegazprom (a Gazprom leányvállalata). A szerződés szerint ennek fejében az orosz fél 50 százalék mínusz egy részvény erejéig növelheti részesedését a Wingas német–orosz vegyesvállalatban, valamint tulajdonhoz jut a Wintershall csoport (a BASF leányvállalata) valamelyik cégében. Ugyancsak az egyezmény része, hogy a Gazprom és a BASF Wingas Europa néven 50-50 százalékban közös vállalatot alapít a kitermelt földgáz értékesítésére más európai országokban. A Gazprom–BASF-alku a németek számára a biztonságos energiaellátást jelenti, az oroszoknak pedig Alekszej Miller Gazprom-elnök szavai szerint azt, hogy a két fél együtt lép fel „a nyugat-szibériai feltárástól és kitermeléstől az ezután felépítendő közös észak-európai gázvezetéken történő szállításon át egészen az európai értékesítésig”.

A jellegzetesen 21. századi paktum gazdasági ésszerűsége mögül kilóg némi geopolitikai lóláb. Hiszen az egyezmény évtizedekre bebetonozná az orosz–német érdekszövetséget, és szalonképessé tenné az orosz gazdasági-politikai expanziót az Európai Unió országaiban. Szakemberek szerint ugyanis a tyumenyi területen, közelebbről a Jamali Nyenyecföld autonóm körzet krasznoszelkupszkojei kerületében fekvő juzsno-russzkojei lelőhely 700 milliárd köbméter igazolt földgázkincséből a csúcsra járatás után évente 25 milliárd köbmétert lehet kitermelni. A jelenleg mintegy 40 milliárd köbméteres német export java részét.

Csakhogy mindkét fél számára az jelentené a biztonságot – a Gazpromnak a kitermelési projektumhoz ma szükségesnek mondott egymilliárd eurót, Németországnak pedig a „gázcsap elzárásától” való függetlenséget –, ha az üzletbe beszállna a 2004 nyarán még a Gazprom egyedüli partnerének szerepét követelő E.On. A Medvegyev által jelzett „25 százalék mínusz egy részvényről” szóló megállapodás csaknem 50 százalékos német jelenlétet biztosítana a projektben. Ehhez kértek Tomszkban az oroszok három hónap türelmi időt.

Ma azonban – csaknem egy hónappal a szibériai orosz–német államfői találkozó után – az E.On semmivel sem került közelebb a megegyezéshez. Sőt az olasz Eni a színfalak mögött megpróbálja kiütni a nyeregből, azzal kecsegtetve a Gazpromot, hogy saját üzletrésszel fizet. Vagyis az e lépéstől Európa-szerte ódzkodó EU-tagállamokkal szemben beengedi az oroszokat a hazai piacra.

Késlelteti továbbá az E.On szerződését, hogy az amerikai Moncrief Oil International egy német bíróságon megtámadta a BASF–Gazprom-megállapodást, tetemes kártérítést követelve a Wintershalltól. Richard Moncrief szerint 8 milliárd dollár kár érte a vállalatot azzal, hogy kiszorult Juzsno-Russzkoje kitermelési projektjéből. A Gazprom akkoriban illetékes leányvállalatával, a Zapszibgazprommal 1997 elejétől folyó tárgyalásokon ugyanis – már megkezdett befektetései fejében – 40 százalékos tulajdonrészt ígértek cégének. A Zapszibgazprom menedzsmentjét azonban súlyos korrupciós botrányok miatt menesztették, és a lelőhely kitermelési joga az Itera konszernhez került. Igen ám, de a nagyvállalatnál – amelynek neve az orosz gazdasági életben régóta a korrupció szinonimája – nem sokáig örülhettek az új szerzeménynek. A Vlagyimir Putyin egyik legelső elnöki döntésével már 2000 májusában a Gazprom élére állított Alekszej Miller ugyanis bonyolult jogi procedúrák segítségével visszaperelte tőlük Juzsno-Russzkojét.

Moncrief állítása szerint az Alekszej Millerrel lezajlott 2004. júliusi találkozón a Gazprom-főnök közölte vele, hogy a korábbi megállapodás érvényes. Sőt újabb együttműködési ajánlatot kért tőle. Ezért a következő év májusában, amikor hírét vette az E.On és a BASF moszkvai tárgyalásainak, Moncrief levélben értesítette a két német céget a Gazprommal kötött egyezségről. Mivel ennek nem volt foganatja, egy texasi bírósághoz fordult jogorvoslatért. Az – illetéktelenség okán – elutasította a keresetet. Az orosz bíróságoktól Moncrief semmi jót nem vár, ezért próbálkozik német földön. Nem minden alap nélkül, hiszen az Iterával kötött megállapodás nemrég még Bush és Putyin közös energetikai kezdeményezéseinek részét alkotta. Az Iterát sem könnyű leírni, mert rejtélyes tulajdonosi körét nagy valószínűséggel az orosz gázvagyon hatalmas szeleteit magáncégekbe (a saját zsebükbe) menekítő, ma is befolyásos egykori Gazprom-főnökök alkotják. Ők pedig a Putyin szűkebb pétervári köréhez tartozó Alekszej Miller kedvéért menesztett „régi motoros” Rem Vjahirevvel az élen ott „tesznek be” a Gazpromnak, ahol tudnak. 2000 májusában még nem tiltakoztak az új államfő embere ellen: zsarolhatók lévén, egyhangúlag igent mondtak a nekik csupán néhány órával a voksolás előtt bemutatott, ismeretlen új főnök kinevezésére.

A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa