Hol a pénz a baromfikárra?

Menteni a menthetőt; jól láthatóan ez vált a magyar agrárirányítás legfontosabb céljává azután, hogy a madárinfluenza – eddig meglehetősen rejtélyes és tisztázatlan módon – a hazai haszonállományokban is felbukkant. Ismerve az uniós szabályozást, be kellett áldozni Bács-Kiskun és Csongrád megyét, hogy az ország többi részének termelési és értékesítési lehetősége biztonságosan fennmaradjon.

Nem lenne jó semmit elkiabálni, de úgy tűnik, hogy az egyébként rendkívül patogén, agresszív kórokozó terjedését sikerült megakadályozni. Ebből is az a következtetés vonható le, hogy a magyar állat-egészségügyi szolgálat nemcsak gyors, hanem szakszerű munkát is végzett. Főként ezzel hárítottuk el azt a veszélyt, hogy a fő felvevőpiacnak számító unió a teljes országot zárlat és karantén alá helyezze.

Így a piaci szereplőknek (egyelőre) maradt esélyük a túlélésre, de a komoly károkat nyilvánvalóan nem kerülhetik el. Jól tudjuk, hogy a baromfiszektor vesszőfutása tavaly ősszel kezdődött, amikor a H5N1-es vírus európai terjedéséről szóló hírek először megjelentek. Ez év elején az okozott további feszültséget, hogy egyes fertőzött vadmadarak magyar területen pusztultak el. A fogyasztói pánik tehát már eddig is jelentős forgalomcsökkenést okozott, most pedig – nem kétséges – újabb tetemes közvetlen és közvetett károk várhatók.

E helyzetet egészen elképesztővé teszi, hogy az ágazat az elmúlt háromnegyed évben semmilyen érdemi támogatást nem kapott. A magyar büdzsében nem voltak szabadon felhasználható agrárforrások, ezért a kormány a pénzügyi kérdéseket Brüsszelre hárította. Ott pedig kiderült, hogy az apparátus nehézkessége miatt az inkább megfontolt reformpárti EU képtelen gyors döntéseket hozni váratlan piaci helyzetekben. Nem gondoltuk volna, de tény: az utóbbi időszakban nemcsak a madárinfluenza, hanem a bürokrácia is megszedte a maga baromfi-ágazati áldozatait.