Szkeptikusak lehetnek Oroszország G8-partnerei

Az állam- és kormányfők júliusi csúcstalálkozójára Vlagyimir Putyin elnök – talán a rendezvény rangjának emelése végett – becsvágyó napirendet állított össze. Azt tervezi, hogy a kollégáit emelt társalgásba viszi olyan tárgykörökről, mint az oktatás, a fertőző betegségek és – biztosítandó, hogy senki se bóbiskoljon el – az „energiaellátás biztonsága”.

Vajon mit ért el ilyen becsvágyó napirend összeállításával Putyin? Nem sokat. A Bush-kormányzat – Dick Cheney alelnökkel az élen (főnökének kifejezett támogatásával) – nemrég azzal vádolta meg Oroszországot, hogy visszatéved a korábbi „sátáni birodalom” státusának útvesztőibe. Putyin azzal lőtt viszsza, hogy az Egyesült Államokat „farkas elvtársnak” nevezte, amely azonnal lecsap arra az országra, amely önmagát védtelenül hagyja. Már előre gyűlik a gyanakvás arról, hogy vajon miként üdvözli egymást Bush és Putyin, ha találkozik Szentpétervárott.

Az európaiak a maguk részéről még mindig hisztérikusak, miután belekeveredtek az Oroszország és Ukrajna közötti gázárvitába, amelynek folytán a vezetékeik néhány napra kiürültek az év elején. Azóta is az „energiaellátás biztonságáról” vitatkoznak Oroszországgal, mintha csak krokodil elvtárssal egyezkednének arról, mennyire biztonságos a vízbe merészkedni.

Ha valaki nagyon tapintatlan akarna lenni, akkor rámutatna annak abszurditására, hogy Oroszország olyan elitklub tagja, amelyben olyan gazdasági óriások vannak, mint az USA, Németország, Japán, Nagy-Britannia, Franciaország és Kanada. Miért nem adták Putyin székét Hu Csin-taónak, akinek országa (világpiaci árakon számítva) a világ második legnagyobb gazdaságát adja? Ezzel szemben az orosz nemzeti jövedelem a mai – egeket ostromló – olajárszinttel is csak akkora, mint nagy Los Angelesé.

Putyinnak talán mindenekelőtt meg kellene szabadulnia az őt érő szüntelen kritikáktól, és offenzívába kellene kezdenie. Rámutathatna például az öntelt, demokratikus ellenlábasai előtt arra, hogy ő Oroszországban népszerűbb, mint bármelyikük a saját hazájában. Egy holnap megtartandó tisztességes választást például meg tudna nyerni, amit a többiek aligha állíthatnának nyílt tekintettel.

Putyin látványos sikereket ért el az utóbbi években a szabad sajtónak akár csak a látszatát adó megnyilvánulások elfojtásában, és ha egy volt KGB-s elnémítja a szabad sajtót, akkor az nem csak képletesen van mondva. Mindennek óriási szerepe volt abban, hogy a nyílt ellenzék visszafogottabbá vált. Az orosz államfő mindezek mellett szemlátomást népszerű azon közvélemény előtt, amely olyan vezetőre vágyik, aki le tudja horgonyozni az ország hajóját az elsüllyesztés veszélye nélkül.

Putyin azzal is érvelhetne, hogy Oroszország fiskális pozíciója sokkal erősebb, mint más G8-tagállamé. Ebben azonban segíti az, hogy egész Szibéria egy hatalmas olajkútnak bizonyult, és a pénz nagy részét a kormány teszi zsebre. A venezuelai elnök, Hugo Chávez szintén egyensúlyban tudja tartani az ország pénzügyeit – egyelőre.

Ha azonban korrektek akarunk lenni, akkor ki kell mondani, hogy a történet nem csak az olajról szól. A legtöbb közgazdász azt ajánlja a gazdag országoknak, hogy a bonyolult és elavult adórendszerüket helyettesítsék egy egyszerű, egykulcsos adóval, és sokan méltatlankodnak, hogy ezt miért próbálták ki olyan kevés államban. Ezzel szemben Putyin néhány éve tényleg bevezetett ilyen adórendszert, és az eredmény nem maradt el a valóságos csodától.

A költségvetési problémák kezelését célzó orosz megközelítéstől természetesen aligha ájulna el a többi G8-as vezető. Ennek az országcsoportnak a legtöbb tagja képtelen olyan politikai konszenzust teremteni, amelyre szükség lenne például a nyugdíjkorhatár emeléséhez vagy a juttatások infláció szerinti indexelésének lényeges csökkentéséhez. Oroszország ezzel szemben lényegében feladta a nyugdíjasait, mégpedig úgy, hogy egyszerűen elinflálta a jövedelmeiket.

A falusi körzetekben sok idős orosz máig arra kényszerül, hogy a kormány által neki meghagyott kis telken termesztett burgonyával tartsa fenn magát. Ez annak a feltételezését is megköveteli, hogy az idősek egyáltalán életben tudnak maradni, hiszen a berlini fal ledöntése óta az orosz férfiak várható élettartama meredeken esett, 65-ről mintegy 55 évre.

Mint azt egyre több bizonyíték igazolja, az átalakulással járó megpróbáltatások váltak a legfontosabb elhalálozási okká, túlszárnyalva olyan tényezők hatását, mint az alkohol, a gyilkosságok és az AIDS. Vajon az orosz elnöknek arra is rá kellene-e beszélnie a G8-kollégáit, hogy a generációk közötti elszámolási rendszer mérlegét az idősek kiéheztetésével kellene egyensúlyba hozniuk?

Imigyen tehát Putyinnak talán mégsem kellene azzal próbálkoznia, hogy országa vívmányait túl határozottan népszerűsítse. Ezért a legjobb napirendi terv az lehetne, hogy hagyni kell folyni a vodkát, reménykedve egy mosolyalbum összejöttében a fényképezés idejére. Így talán az általa remélt tiszteletet is megkaphatná, ha megmondja a vendégeinek, miként fizethetnek többet az „energiabiztonságuk” javításáért.

Copyright: Project Syndicate, 2006

A szerző a Harvard Egyetem professzora, korábban az IMF vezető közgazdásza