Vegyünk vagy ne vegyünk Rosznyefty-részvényeket?

Semmi kétség: a befektetők a világ legtekintélyesebb szaklapjaiban hónapok óta hangoztatott gazdasági, jogi és erkölcsi aggályok ellenére túljegyzik majd az alig másfél év alatt a világ egyik legnagyobb kőolajtartalékával rendelkező vállalatává terebélyesedett, jelenleg napi másfél millió hordót kitermelő Rosznyefty részvényeit.

Annak ellenére, hogy a Putyin-adminisztráció helyettes vezetője, Ivan Szecsin által felügyelt cég a vagyonát részben a Jukosz egykori termelésének 67 százalékát adó Juganszknyeftyegaz botrányos körülmények között lezajlott 2004. decemberi árverése nyomán szerezte. Az akkori vevőjelölteket, köztük a legnagyobb kínai olajvállalat zsáknyi dollárköteggel Moszkvába érkező képviselőit a hatóságok „lebeszélték” az árverésen való részvételről. Egy néhány nappal korábban alapított tveri cég egyedüli licitálóként a becsült érték töredékéért elvitte a Juganszkot. A Rosznyefty pedig néhány nap múlva kivásárolta a tveri céget. Akik a londoni tőzsdén Rosznyefty-részvényeket fognak jegyezni, ezt a politikailag támogatott gazdasági bűntettet legitimálják majd a vásárlással.

És mégis, borítékolni lehet a kibocsátás grandiózus sikerét. Annak ellenére is, hogy a Jukosz nagy- és kisrészvényesei a nyugati világ számos nagyvárosában most már folyamatosan perlik elértéktelenedett Jukosz-részvényeik miatt a Rosznyeftyet mint a Hodorkovszkij-birodalom durva visszaállamosításának résztvevőjét és fő haszonélvezőjét.

A számos Jukosz-vezető vagyonát kezelő Menatep utódvállalatának több kudarcba fulladt kísérlet után nemrég sikerült elérni, hogy a Jukosz-vagyon elorzói elleni keresetük bekerüljön a – korábban illetékesség hiányára hivatkozó – amerikai igazságszolgáltatás rendszerébe. A napokban egy washingtoni bíróság befogadta három tengerészgyalogos keresetét is, akiknek nyugdíjalapját lenullázta „a Kreml részvénytársaság” Jukosz elleni háborúja. Belgiumban egy Jean Melchior nevű kisbefektető perel: ő 2004 őszén a Merrill Lynchen keresztül százezer eurót helyezett el a Jukosz-papírokba, tisztes hasznot remélve öreg napjaira. Ez csak a jéghegy csúcsa: a közeljövőben több száz hasonló per várható. A kis- és nagybefektetők egyes számítások szerint közel 30 milliárd dollár kártérítési összeget követelnek.

A meredeken felfelé ívelő energetikai áraktól megrészegült befektetőket a jelek szerint ez sem készteti óvatosságra. Az sem, hogy a Rosznyefty nemegyszer nevetséges áron értékesíti kitermelt kőolaját a saját leányvállalatainak, amelyek piaci áron adják tovább az árut. A bevétel nagy része így nem a Rosznyefty-részvényesek, hanem a leányvállalatokat tulajdonló, Kreml közeli magánszemélyek zsebébe kerül.

Az aggályoskodókat a Rosznyefty vezetői a nyugati országokban igyekeznek meggyőzni a londoni részvénykihelyezés előnyeiről. Szecsin altábornagy mint a Jukosz elleni háború ötletgazdája és mint a durva módszerek hívének ismert volt KGB-s nem szalonképes az euroatlanti világban.

Ezért helyette a Rosznyefty igazgatója, Szergej Bogdancsikov, a „Kreml részvénytársaság” egyetlen olajipari szakembere járja a nyugati gazdasági köröket, lelkesítő jövőképet festve a cég valóban minden tekintetben kiváló gazdasági perspektíváiról. S mivel a Putyin nevével fémjelzett jelenlegi orosz elit a Jukosz tönkretételétől a Gazprom felvirágoztatásáig ívelő skálán felhasználható korszerű gazdasági módszereken kívül a modern PR jelentőségével is tisztában van, a Rosznyefty hónapok óta tekintélyes lobbistákat keres. (Persze ez sem idegen az egykori KGB-től, amelynek elődszervezete a mintegy hétmillió ember kínhalálát követelő 1931–1933-as ukrajnai éhínség alatt olyan lakomákat rendezett az odalátogató G. B. Shaw-nak, hogy az agg író azután teletette a brit sajtót az „állítólagos éhínségről” terjesztett „rágalmak” elleni kirohanásokkal.)

Alig fél esztendeje Putyin elnök személyesen kapacitálta a Kremlben Donald Evans volt amerikai kereskedelmi minisztert, a Bush család barátját, hogy legyen a Rosznyefty igazgatótanácsi elnöke. Akkoriban azonban éppen Gerhard Schrödernek az orosz–német gázvezeték körül vállalt botrányos szerepéről cikkezett a világsajtó. Így Evans, családi okokra hivatkozva, nemet mondott.

Végül a 36 éves Peter O’Brien lett a Rosznyefty főlobbistája, a Morgan Stanley oroszul jól beszélő volt alelnöke, számos orosz energetikai vállalat tanácsadója. Az ő feladata többek közt választ adni a volt Jukosz-részvényesek fő dilemmájára is, amelyet egy amerikai bank névtelenségbe burkolózó moszkvai képviselője így fogalmazott meg: „Miért kellene nekem másodszor is megvenni azokat a részvényeket, amelyek egyszer már elveszítették az értéküket?” A kisebbségi részvénycsomag értékesítéséből származó bevétel mintegy felét termelésfejlesztésre szánják az állami tulajdonban lévő vállalatnál, a másik felét pedig a Rosznyefty 11 milliárd dolláros – 70 százalékban már az idén lejáró – adósságállományának törlesztésére. (A Juganszkot is egy máig homályos eredetű hitelből vették meg.)

A Rosznyefty 49 százalékának értékesítésével tehát milliárdos tőkeinjekciót kap az amúgy is nyereséges kőolajipar egy meghatározott érdekcsoportja. A befektetőknek semmi biztosítéka nincs arra nézve, hogy a jövőben a leányvállalatok nem szipkázzák ki a Rosznyefty profitját. Szecsin rokona és szövetségese, Dmitrij Usztyinov főügyész minapi váratlan, megalázó menesztése után még abban sem lehetnek biztosak, hogy a politikai széljárásnak megfelelő gazdasági döntések, a Kreml bürokratái között folyó küzdelem következtében a Rosznyefty nem jut-e egyszer a Jukosz sorsára.

A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa