Huszonöt éves lett a személyi számítógép

Az 1981-es PC szakítást jelentett az IBM korábbi üzleti modelljével, ami abban állt, hogy a számítógépeket nem eladta, hanem lízingbe adta. Az 5150-nel a nagyvállalat egy szabványosított tömegcikk nagy sorozatú előállításába fogott, amelyhez más cégek által előállított alkatrészeket használt fel. A „Kék Óriás” – ahogy az IBM-et nevezik – megengedte más cégeknek (nevezetesen az akkor gyerekcipőben járó Microsoftnak), hogy a gép szoftverjét kifejlesszék.

Nincs jó cselekedet, amely büntetlen maradna: a PC létrehozatalával az IBM gyakorlatilag lerombolta önmagát mint vállalatot. Az innovációjával új és dinamikus cégeket hívott életre, óriási számban, amelyek a nagyvállalatot önmaga szüntelen és teljes újrafeltalálására kényszerítették, hogy velük versenyezni tudjon, ez egyúttal a PC társadalomátalakító hatásainak egyik példáját adja.

Jövőbelátók – akik a technológiának a társadalomra gyakorolt hatásáról elmélkedtek – 1981 előtt azt hihették, hogy a számítógép a tudás és a hatalom centralizációja előtt fog utat nyitni. Ez volt a Nagy Testvérnek a George Orwell által megálmodott világa, a XX. századi totalitarizmus tapasztalatainak előrevetítésével. Eszerint a nagy teljesítményű számítógépeknek erős államokhoz és nagy hatalmú, központilag irányított nagyvállalatokhoz kellett volna vezetniük.

Ezzel szemben a PC már első ránézésre is annak ígéretét hordozta, hogy az egyensúly az egyén irányába mozdul el. A számítás és az adatfeldolgozás ugyanis decentralizálttá vált, az újsütetű rugalmasság pedig olyan benyomásokat keltett, hogy az ellenőrzés éppen távolodik a hatalom nagy agglomerációitól, legyenek ezek akár államok, akár nagyvállalatok. Nem meglepő tehát, hogy a PC-t a diadalútján szemlátomást követte a liberalizmusról és individualizmusról szóló XIX. századi, klaszszikus víziók újjáéledése.

Az alapeszme az volt, hogy bárki vehet magának egy számítógépet, a szükséges és egyre bonyolultabb szoftverrel, amelylyel azonnal létre tud hozni valamilyen produktív eredményt. És valóban, néhány éven belül egy kis gépben rendelkezésre állt akkora számítási teljesítmény, mint amekkora a 60-as években egy IBM 360-as nagyszámítógépben volt.

A PC korai diadala (és a 80-as években elért látványos eladási siker) mindazonáltal nem tudta azonnal teljesíteni az egyén hatalmának kiteljesítéséhez és a társadalmi változásokhoz fűzött reményeket. Ráadásul – az információs technológiába fektetett hatalmas összegek ellenére – látványos hatékonyságnövelést sem lehetett kimutatni a kezdeti időkben. Az elején sok idő ment veszendőbe a betanulással, értékes, képzettebb dolgozóknak kellett számítógépes guruvá válniuk, hogy munkatársaiknak segíteni tudjanak. A benne rejlő potenciált a PC csak a 90-es években tudta megmutatni, amikor tömegesen rá lehetett kapcsolni az internetre, a közgazdászok pedig csak ezt követően tudtak az alkalmazásával járó jelentős termelékenységjavulást kimutatni.

Az internet új tevékenységek sorát hozta: aukciókat szerveztek rajta, óriási enciklopédiákat hoztak létre, tág tere nyílt távoli, ismeretlen személyekkel folytatott csevegésnek, az emberek interakciói elől eltűntek a földrajzi korlátok. Az egyén számára megnyílt a XIX. században megálmodott önkiteljesítéshez vezető út. Az értékalkotást és a dinamikus változást azonban nem az egyén önmagában váltotta ki, hanem az interakciók tömege.

A feltárt potenciál vonzó volt, egyúttal azonban félelmetes is. A felhasználók félni kezdtek a rosszindulatú számítógépes vírusoktól, amelyek néhány órán belül elözönlötték a világot, tönkretéve programok és adatok hatalmas tömegét. Az ezredfordulón mindenki az energia- és a távközlési hálózatok, a kórházak, a repülés megbénulásától tartott a dátumváltozás miatt.

Ezek a traumák a korábbi technológiai változáshoz képest gyökeresen eltérő válaszokat követeltek meg. Az állami szabályozás önmagában nem tudott megbirkózni a felmerülő problémákkal, bár az sokat segített, hogy a romboló hackereket büntetőjogilag felelőssé tették. Védekezésre önmagában egyetlen cég sem volt képes. A megoldás kollaboratív erőfeszítést követelt, amely sokkal inkább tükrözte a republikanizmus ősi, polgári vízióját, semmint a központosított hatalom vagy az atomizált individuum modern eszméjét.

Egyes elemzők azt állítják, hogy a mára kialakult összekapcsoltság egy negyedszázad után feleslegessé tette a PC-t. Végtére is a számítástechnikának és az informatikának mára kialakultak sokkal specializáltabb alkalmazásai, például az okos gépekben vagy a mobiltelefonokban, amelyeknél már az alapjellemző az, hogy kommunikálnak egymással. A PC vélt elavultsága azonban inkább annak a jele, hogy az eszköz milyen meghatározóvá vált egy új társadalom víziója számára.

A XVIII. században az olcsó és mosható pamut alsónemű valóságos forradalmat hozott a higiéniában, a dolog azonban gyorsan közkeletűvé vált, és később már nem tudott izgalmat kiváltani. A PC a gyapot modern kori megfelelőjévé alakult át: alapvető eszközzé lett, ezért ma már inkább csak ásítást vált ki az a tény, hogy belőle évente 200 millió darabot adnak el világszerte. Mint azonban a gyapot forradalmával történt, a PC által kiváltott politikai és társadalmi átalakulás maga is csak jóval hosszabb idő elteltével válik világosan láthatóvá.