Oroszország az energiahiány árnyékában

Az EER vezetője, Anatolij Csubajsz 9 milliárd rubelt költött erre a beruházásra. Feltett szándéka volt, hogy megduplázza vele az egyre gyakrabban nem Nagy Péter cár, hanem Vlagyimir Putyin városának nevezett metropolis áramellátását. Az egyre gyakoribb áramszünetek közepette valóban nagy szükség van erre, mert az ellátási gondokon nem segített a 2000 decemberében – 617 millió dolláros költséggel – beindított első blokk.

Az államfő személyes megjelenésével akarta emelni az ünnep fényét. Már útban volt Pétervár felé, amikor kiderült, hogy a gyönyörű, modern létesítmény gyakorlatilag működésképtelen. Csubajsznak és a Gazprom-főnök Alekszej Millernek ugyanis nem sikerült megegyeznie az erőmű számára szükséges földgáztöbblet szállításáról. Márpedig más fűtőanyaggal ezek a korszerű generátorok évente mindössze nyolc napig működtethetők.

Az államfő a megnyitóra ezek után nem ment el, de egy szép gesztussal ottani rezidenciájára invitálta az építőket. Érdekes módon beszédében hosszú idő óta először újra felvetette a GDP (eredetileg 2010-re szánt) megduplázásának gondolatát. Sőt a nyugati és az orosz közgazdászok – többek között German Gref gazdasági és Alekszej Kudrin pénzügyminiszter – által komolytalannak tekintett célkitűzést ezúttal kiegészítette az oroszországi áramtermelés másfélszeresére növelésének programjával. Csakhogy ehhez földgáz kellene. Az EER akkor tudja ellátni feladatát, ha megkapja a Gazprom éves földgáztermelésének 37 százalékát.

A dolgok jelenlegi állása szerint azonban ez lehetetlen. A saját adatai szerint a világ földgáztartalékainak 26,6 százalékával rendelkező Gazpromnak – amely a nyugati vállalatok durva kiszorításával egyre több földgáz- és kőolajlelőhelyet akar megszerezni Oroszországban – már ma sincs műszaki lehetősége a termelés és főleg a szállítás növelésére. Három éven belül ezt a problémát biztosan nem tudják megoldani az új, szupermodern pétervári erőmű esetében sem. Akkor is csak úgy, ha Csubajszék 500 millió dollárért külön földgázvezetéket építenek az objektumhoz. Tavaly óta egyre több hasonló esetről érkezik hír Oroszországból. Kalinyingrádba például a Gazprom 2005-ben 600 millió helyett csak 400 millió köbméter földgázt tudott szállítani. Emiatt a városban tavaly télen, éppen a leghidegebb napokban, leállt az alighogy üzembe helyezett új villamos erőmű. A kosztromai erőműnek gázhiány miatt a napokban kellett csökkentenie a termelését. Moszkva, Perm, Szmolenszk, Novocserkasszk és még egy tucat orosz város hasonló gondokkal küszködik.

A Gazprom az elmúlt három évben 18 milliárd dollárt fektetett a bank-, szórakoztatóipari, üdülőközpont- és ingatlanszférába, valamint a 2012-es téli olimpia megrendezésébe. Többet, mint amennyit az elmúlt tíz esztendőben a gázipar fejlesztésére fordított.

Az orosz gazdaság felett tornyosuló viharfelhők nyilvánvalóan veszélyes politikai, társadalmi villámokat is indukálnak. Mégsem látni érdemi tervek születését az egész Európát fenyegető orosz földgázgondok megoldására.

Igaz, mióta Putyin elnök megvádolta kormányát „a villamosenergia-termelés megreformálására” kapott utasítás szabotálásával, a miniszterek időről időre előállnak egy-egy lagymatag javaslattal, amelynek kivitelezhetőségében láthatólag maguk sem nagyon hisznek. A csütörtöki kormányülésen például határozatot fogadtak el „a villanyáram piaci áron történő értékesítéséről” és „az exportárakkal azonos profitot hozó belföldi energiaárak öt éven belüli kialakításáról”. Egy ilyen drámai áremelés nyilván mind az ipari, mind a lakossági felhasználást radikálisan csökkentené. De nem nehéz megjósolni, hogy a kissé cinikusan a következő elnöki ciklus utánra halasztott döntés politikai felelősségét, gazdasági következményeit a Putyin-éra utáni elit sem fogja vállalni.

Hasonlóan pótcselekvésnek látszik German Gref gazdasági miniszter bombasztikusnak szánt pénteki bejelentése. A lehetőségeken belül egyébként általában szuverén szakemberként fellépő gazdaságpolitikus a volt közép-ázsiai szovjet tagköztársaságból, Kazahsztánból, Oroszországból és Fehéroroszországból álló Eurázsiai Gazdasági Együttműködés almati értekezletén bejelentette, hogy Moszkva „a szövetség olcsó energetikai forrásainak a bevonásával” fogja bővíteni áramellátását. Ez egybeesik ugyan az egy nappal korábbi moszkvai kormányülésnek a környező országokkal kötött hosszú távú szerződésekről hozott határozatával, de mire a szükséges szállítási infrastruktúra megépülne, addigra alaposan megnőne az exportálók profitéhsége is – ahogyan az a térségből származó kőolaj- és földgázszállítások esetében történt.

Az irreális terveknél vészjóslóbb jelei is mutatkoznak annak, hogy a modern piacgazdaság eszközrendszere helyett az orosz döntéshozók mostanában a szovjet korszak rossz beidegződéseihez folyamodnak. A hét végén Borisz Grizlov, az alsóház elnöke felhívta a (természetesen független) orosz ügyészség figyelmét arra, hogy az áramkimaradások miatt ideje lenne elővenni Csubajszt. (Tegyük hozzá, Grizlov durva kirohanása néhány órával az után hangzott el, hogy Csubajsz homályos utalást tett jó barátja, Jegor Gajdar volt miniszterelnök feltételezett megmérgezése, valamint Anna Politkovszkaja és Alekszandr Litvinyenko világszerte nagy port felvert meggyilkolása közötti esetleges összefüggésre. A Kreml elleni, mégoly burkolt vád a „szuverén” demokráciát építő Oroszországban mindig gyors, kemény ellenlépést vált ki.)

Számos orosz nagyvárosban mindenesetre ezen a télen fagyoskodnak az emberek. A pétervári fiaskó pedig arra int, hogy az orosz energetikai csoda – annak minden gazdasági, geopolitikai és egyéb vonzatával együtt – nem tart örökké.

A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa