Ki egyezteti az érdekeket?

A túlélés nagymestere az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT). Az 1988 decemberében alakult fórum átvészelte a rendszerváltást, kibírta az Orbán-kormány alatti mellőzöttségét, túlélte a munka világában bekövetkezett változásokat, a személyi perpatvarokat, és köszöni szépen, jól van. Most az Alkotmánybíróság (AB) döntését is túl kell élnie: legitimnek találják-e a majd húszéves fórumot.

Az ügy érdekessége, hogy még 2002 nyarán született egy megállapodás a szociális partnerek körében, miszerint meg kell újítani az OÉT-et. Ám mivel ez nem volt sürgős senkinek, csigatempóban haladtak az események. Egészen az Alkotmánybíróság 2005. októberi határozatáig, amelyben az AB alkotmányellenesnek ítélte, hogy a fórumnak olyan közhatalmi jogosítványa van, mint például a Munkaerő-piaci Alap testületének beszámoltatása.

Az alkotmányellenes működés felszámolására akkor 2006. március 31-ig adott határidőt az AB. Tulajdonképpen ennek apropóján fogadták el az OÉT szervezetéről, összetételéről, illetve hatáskörei összefoglalásáról szóló törvényt, amelyben – több-kevesebb konszenzussal –, rendezték a kifogásoltakat.

Hogy milyen lesz az érdekegyeztetés jövője Magyarországon, hogy lesz-e törvényi felhatalmazása a szociális partnereket legmagasabb szinten tömörítő fórumnak, egyelőre kérdéses. Egy biztos: érdekegyeztetésnek itthon is lennie kell. Erre a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyezménye és uniós direktíva is kötelezi Magyarországot.

Ám korántsem mindegy, hogy ennek milyen lesz a minősége, és hogy a munkaadói és munkavállalói oldalak miként érzik magukat a kormány mellett: megtűrt érdekegyeztetőknek, vagy igazi partnereknek. Főleg azért, mert hogyan várhatná el a kormány a rendezett munkaügyi kapcsolatokhoz szükséges minőségi, vállalati szintű érdekegyeztetést, ha nincs rendben az országos helyzet?