A túlélés nagymestere az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT). Az 1988 decemberében alakult fórum átvészelte a rendszerváltást, kibírta az Orbán-kormány alatti mellőzöttségét, túlélte a munka világában bekövetkezett változásokat, a személyi perpatvarokat, és köszöni szépen, jól van. Most az Alkotmánybíróság (AB) döntését is túl kell élnie: legitimnek találják-e a majd húszéves fórumot.
Az ügy érdekessége, hogy még 2002 nyarán született egy megállapodás a szociális partnerek körében, miszerint meg kell újítani az OÉT-et. Ám mivel ez nem volt sürgős senkinek, csigatempóban haladtak az események. Egészen az Alkotmánybíróság 2005. októberi határozatáig, amelyben az AB alkotmányellenesnek ítélte, hogy a fórumnak olyan közhatalmi jogosítványa van, mint például a Munkaerő-piaci Alap testületének beszámoltatása.
Az alkotmányellenes működés felszámolására akkor 2006. március 31-ig adott határidőt az AB. Tulajdonképpen ennek apropóján fogadták el az OÉT szervezetéről, összetételéről, illetve hatáskörei összefoglalásáról szóló törvényt, amelyben – több-kevesebb konszenzussal –, rendezték a kifogásoltakat.
Hogy milyen lesz az érdekegyeztetés jövője Magyarországon, hogy lesz-e törvényi felhatalmazása a szociális partnereket legmagasabb szinten tömörítő fórumnak, egyelőre kérdéses. Egy biztos: érdekegyeztetésnek itthon is lennie kell. Erre a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyezménye és uniós direktíva is kötelezi Magyarországot.
Ám korántsem mindegy, hogy ennek milyen lesz a minősége, és hogy a munkaadói és munkavállalói oldalak miként érzik magukat a kormány mellett: megtűrt érdekegyeztetőknek, vagy igazi partnereknek. Főleg azért, mert hogyan várhatná el a kormány a rendezett munkaügyi kapcsolatokhoz szükséges minőségi, vállalati szintű érdekegyeztetést, ha nincs rendben az országos helyzet?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.