Ennyire futja
„Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. Hogy egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik a hatodik lépés, még a harmadikat sem tudom. Tudom az első kettőt. És egyszerre kell megpróbálni előrevinni ezeket az ügyeket... Dehogy tudom kiszámolni minden lépésünknek a következményét. Nem tudjuk. Ennyi tehetségünk van, gyerekek...” Bár ez a részlet már feledésbe merült, ezt is mondta a miniszterelnök az elhíresült az őszödi beszédében. Tessék: mindenki láthatja, hogy Gyurcsány Ferencnek igaza volt.
A kormány és a kormánypártok „fénysebességgel” elfogadták ugyan a konvergenciaprogramot, de az abból adódó lépések kivitelezése már inkább nagyobb, mint kisebb zökkenőkkel alakult. Két lépés megvolt, de a harmadiknál már elakadtak. Jó példa erre a vizitdíj bevezetése: először elfogadták a kereteket, majd teljesen megváltoztatták a tartalmat, a bevezetés időpontját, a mentességet élvezők körét. S bár a nyilvánosság csak kisebb adagokban értesült a kormányrendelet körüli huzavonáról, tudni lehet: a kabinet szinte egész januárját és energiáját lekötötte az a munka, amellyel a rendeletet végül „emberi fogyasztásra alkalmassá” tették.
Sokan kimondottan jó aránynak tartják a Gyurcsány-csomag kontra Alkotmánybíróság meccs állását, a 6:3-at. Ha nem az arányt nézzük, hanem azt, hogy vajon a kormány megúszhatta volna az egyes passzusok megsemmisítését, akár igen is lehet a válasz. Legalábbis az elvárt adó ügyében úgy tűnik, felkészülhettek volna az AB határozatára.
A kormány az erős tempóval, a minisztériumi apparátus leépítésével, a koalíciós pártok között kötendő politikai kompromisszumokkal szokta magyarázni az elkövetett hibákat. Ma még rejtély: a reformok erodálásáról szólnak-e a bakik, vagy majd a „minden csoda három napig tart” mondás mentén lépünk tovább. De az is lehet, hogy valóban a csapat fent idézett tehetségéről szól a történet?
