BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ki látta JEREMIE-t?

Egyelőre teljes a JEREMIE-tanácstalanság. Szép, szép – dicsérik a kohéziós „varázsszert” Brüsszelben és Budapesten, ám azt senki sem tudja megmondani, hogy mi is ez az uniós program valójában.
2007.03.08., csütörtök 00:00

Ámuldozva hallgattam az illetékes szakállamtitkár lelkes fejtegetését arról, hogy a kis- és középvállalkozások számára a JEREMIE programmal eljön majd a Kánaán. Hiszem, ha látom – jegyezte meg a mellettem ülő, az áradozást hallgatva. Néhány nappal később az államtitkár egyik szakértő munkatársa helyére tette a dolgot: a pontos részletekkel adós Brüsszelre hivatkozva hárította el a neki feltett konkrét kérdéseket. Pedig jogosak voltak a felvetések, hiszen az Új Magyarország fejlesztési terv Gazdaságfejlesztési operatív programjában 4. prioritásként név szerint megemlítve szerepelnek a JEREMIE típusú pénzügyi eszközök (mikrohitel, garancia- és tőketermékek), s ezek elérhetőségét 2007 második felétől ígérik a tervezők.

Miről is van szó tulajdonképpen? Az Európai Bizottság, az Európai Beruházási Bank és az Európai Beruházási Alap közös kezdeményezése ez a program, amelyet angol elnevezése – Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises – után egyszerűen csak JEREMIE néven emlegetnek az Európai Unióban. Hivatalos brüsszeli közlés szerint az lenne a feladata, hogy az új hétéves költségvetési időszakban, már 2007-től segítse a kis- és középvállalkozásokat finanszírozási gondjaik megoldásában, a pályázati forrásokhoz való hozzájutásban. Danuta Hübner, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős tagja egyetlen beszédében sem mulasztja el az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet az uniós kohéziós politika új „varázsszereire”, nemcsak a JEREMIE-re, hanem két másik, szintén rejtélyes kezdeményezésre, a JASPERS és a JESSICA programra is. Nekik együtt az lenne a feladatuk, hogy 2007–2013 között jelentősen segítsék a tagállamokat a rendelkezésükre álló európai uniós források egyszerűbb lekötésében és gyorsabb felhasználásában.

Kézenfekvő volt tehát az EU-biztos környezetében próbálkozni, hátha több konkrétum derül ki a programokkal kapcsolatban. Ekkor ért az igazi meglepetés. Három hét elteltével is hiába érdeklődtem telefonon Brüsszelben, hogy számíthatok-e válaszra az e-mailben elküldött kérdéseimre Hübner asszony szóvivőjétől. A szóvivőt egyáltalán nem sikerült elérni. A hölgy, aki jóhiszeműen eleinte még azzal hitegetett, hogy lesz válasz, idővel zavartan mentegetőzött. Nem tudnak mit csinálni – mondta –, továbbították a kérdéseket a főigazgatóság illetékeséhez, de nem jött válasz. Hosszas rábeszélésre megadta az illető nevét és telefonszámát; tényleg nem lehetett elérni. Egyúttal azt tanácsolta, hogy nézzek körül a honlapjukon, hátha ott választ kapok a kérdéseimre.

Innentől kezdve már magam is osztom a véleményt: hiszem, ha látom. Ugyanakkor nem hagy nyugodni a kérdés: ki látta JEREMIE-t?

A kohéziós források hatékony lekötése és felhasználása elvben mindenkinek – a bizottsági illetékeseknek és a tagállamoknak egyaránt – érdeke. A folyamat beindításával azonban – úgy tűnik – bajok vannak. Nyilvánvaló a késés, ami egyre csak halmozódik. Félő, hogy a brüsszeli bürokrácia nincs a topon. A megfelelő közösségi jogszabályok és végrehajtási rendeletek elfogadása mintegy fél évet csúszott. A tagállamok illetékesei csak a tervezettnél később tudták benyújtani fejlesztési terveiket és operatív programjaikat, és ezért odahaza, majd később gyaníthatóan Brüsszelben is, kapnak a fejükre rendesen. Csúsznak a tárgyalások, az operatív programok közösségi jóváhagyására már nem tavaszszal, talán csak nyáron számíthatunk. A pályázni készülők pedig egyre türelmetlenebbek. Nem tudják és nem is akarják elhinni, mert ellentmond a fennen hirdetett közösségi alapelveknek, hogy az Európai Bizottság sara a csúszás.

Az pedig már végképp megmagyarázhatatlan, hogy az uniós forrásfelhasználást segíteni hivatott JEREMIE típusú pénzügyi eszközök miért nem elérhetők számukra a megjelent első kiírásokkal egy időben.


A szerző a Világgazdaság munkatársa

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.