Gadó Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumszakállamtitkára
Teljesíthető átalakítás
„A leendő módosítás nemcsak gyorsabbá, de jelentősen egyszerűbbé, olcsóbbá és ami legalább ilyen fontos, kiszámíthatóbbá teheti a magyarországi cégalapítást. Jelenleg a szabályozás – csakúgy, mint a gazdasági élet és az igazságszolgáltatás számos más területén – túlzottan is bonyolult, a vállalkozásoknak sokszor azzal kell szembesülniük, hogy a cégbíróságon dolgozó ügyintézők alkotják a jogot, és az ehhez képest egyre nehézkesebbé, tervezhetetlenné válik. A tervezet érdeme nem az önmagában, hogy az egyszerűsített eljárásban jövő év nyarától egy munkaórán belül biztosítható lesz a cégbejegyzés, hanem hogy a cégbíróság feladatait úgy alakítja át (egyszerűsíti), hogy ez a törvényi követelmény aggálytalanul teljesíthető lesz.”
Dunai Péter, Főtitkár, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
További változás szükséges
„A hazai vállalkozók számára talán szokatlan, hogy egy őket érintő hatósági ügyintézés az eddigihez képest lényegesen gyorsabbá és olcsóbbá válik. Üdvözöljük ezt az általunk is régóta szorgalmazott változást, amely lehetővé teszi, hogy 2008 nyarától a cégalapítás akár egy óra alatt megtörténjen az eddigi 50-100 ezer forint helyett 15 ezer forint illeték ellenében. Azt várjuk, hogy ez a törvénymódosítás további hasonló változásokat indukáljon. Ugyanis hiába lesz a cégalapítás órák alatt kivitelezhető, ha a tényleges piacra lépéshez továbbra is hónapokban mérhető, különböző hatóságoknál előírt ügyintézés szükségeltetik. Ezért a kamara kész arra, hogy a kormányzattal együttműködjön egy valódi vállalkozói egyablakos rendszer kidolgozásában és működtetésében.”
Fáth Péter, vezérigazgató, Amerikai Kereskedelmi Kamara
Kiiktatandó bürokrácia
„Csak üdvözölhetünk minden olyan intézkedést, ami csökkenti a cégek számára a felesleges bürokráciát, lehetővé teszi az egyszerűbb ügyintézést. A cégalapítás gyorsasága egyébként is az egyik fontos mérőszám egy ország versenyképességének megítélésekor, és ebben jelenleg nem állunk éppen előkelő helyen. Hasonlóan lényeges szempont az is, hogy kevesebb költséget igényel majd a procedúra a piacra lépőktől. Véleményem szerint nemcsak erre az egy lépésre, a cégtörvény módosítására van szükség, hanem mindenképpen arra is, hogy a vállalkozások életét megnehezítő többi feltétel is jó irányban változzék, és elérjük azt, hogy a cégekre vonatkozó valamenynyi jogszabály egy transzparens és koherens rendszert alkosson.”
Könnyűné Mondok Edit, a Fővárosi Cégbíróság vezetője
Nincs igény a gyorsításra
„A Fővárosi Cégbíróságnak az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium nem küldte meg a cégtörvény azon módosításáról szóló tervezetet, amely egy órára csökkentené az egyszerűsített cégbejegyzést. Véleményem szerint erre nincs is igény. Tavaly nyár óta a cégeknek módjuk van arra, hogy a 48 órás bejegyzéssel éljenek. Az elmúlt nyolc hónapban megalakult tízezer társaság közül azonban mindössze 40 élt ezzel a lehetőséggel. Kizártnak tartom, hogy egy órába beleférjen az ügyiratok útja, köztük az, hogy az elektronikusan megfizetett illeték és közzététel a banktól eljusson az államkincstárig, ennek igazolása a cégbíróságig, majd az ügyintéző bíróig. És mi az eljárás menete, ha a munkaidő lejárta előtt fél órával érkezik meg a kérelem?”
Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke
Egységes joggyakorlat
„A budapesti ügyvédek az igazságügyi kormányzat tervezetét nagy örömmel üdvözlik, mivel sok régi szakmai felvetésüket látják igazolódni. Ígéretesnek tűnik különösen a bt.-k és kkt.-k bejegyzési eljárásával kapcsolatos egyszerűsítés, a „self company” és a bejegyzett székhely intézményének bevezetése, de sok más, a társaságok piacra lépését könnyítő, az adminisztrációt egyszerűsítő intézkedés is. A másfél évvel ezelőtti cégjogi reform a gyakorlatban sok koherenciazavarral járt, ez az egyes cégbíróságok gyakorlatában eltérő értelmezésekhez vezetett. Sajnos igen nehezen alakul ki egységes joggyakorlat. A tervezet viszont sok ilyen kérdést is érint, és ez megnyugtató lesz a jogalkalmazás egységessége és a jogbiztonság megerősítése szempontjából.”
tapasztalat. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.