Vége az Európai Központi Bank mézesheteinek

Franciaország a választásokon erős mandátumot adott Nicolas Sarkozy új elnök számára, aki – kétséget kizáróan – a legrettenetesebb ellenfél az EKB számára, akivel eddigi rövid története során szembesülni kényszerült. A francia elnök készen áll arra, hogy lecsapjon bármely hibára, amelyet a bank esetleg elkövet ebben a nehezebb gazdaságpolitikai környezetben.

Mivel az európai kamatszint 200 bázisponttal emelkedett 2005 vége óta, és az euró rekordszint közelében ingadozik, Sarkozy azt szeretné, hogy az EKB ne emelje tovább a kamatokat. A bank elnöke, Jean-Claude Trichet és a kormányzótanács ezt erősen ellenzi. A július elején tartott sajtótájékoztatón Trichet jelezte, hogy az idén lesz még egy kamatemelés, szeptemberben vagy októberben. A kormányzótanács egyes tagjairól tudott, hogy az év vége előtt még két kamatemelést tartanának szükségesnek.

A monetáris politikát jelenleg az teszi kényessé, hogy a német gazdaság – amely a mostani ciklikus fellendülés során az európai konjunktúra lokomotívjaként funkcionált – esetleg fordulóponthoz érkezett. Az üzleti és befektetési bizakodás valamelyest mérséklődött, a rangos Ifo-index júliusban 106,4-re esett az előző havi 107,0 pontról, és az úgynevezett kemény adatok – az ipari termelés, a kiskereskedelmi forgalom stb. – pedig vegyes képet mutatnak. A második negyedévben a GDP növekedése – a meglepően erős idei első háromhavi teljesítmény után – megtorpant.

Végleges következtetést ugyan még nem lehet levonni, de aggodalomra van elég ok. Az euró rekordszinten áll, az olajárak ismét felszöknek, és várhatóan a kamatszint is feljebb megy. Az euróövezet gazdasága – beleértve a németet is – nem golyóálló, jóllehet az EKB kormányzótanácsában ülő héják gyakran úgy beszélnek, mintha az lenne. Amint tavaly alaptalan növekedési pesszimizmus telepedett Európára, most ugyanilyen alaptalan konjunkturális eufória lett úrrá a térségen. Főleg a németeknél vannak sokan, akik tagadják, hogy a ciklikus fellendülés véget ér.

Ha az EKB kormányzótanácsának tagjai nem vennék észre az európai gazdaságban várható kedvezőtlen fordulatot, és vakon tovább növelnék a kamatokat, akkor részeg matróznak nevezhetnék őket, akik „megittasodtak a korábbi kamatemelési tivornyákon”. Márpedig ebben az esetben fülsiketítővé válna az Európai Központi Bank feletti, nagyobb politikai ellenőrzést követelő kórus hangereje, ráadásul nem csak Franciaországban.

Ha most ezt a hibát elkövetné az EKB, akkor annak rettenetes politikai ára lenne, ezért fölöttébb nagy óvatosságra van szükség abban, hogy az intézmény már szeptemberben emeljen-e ismét kamatot, vagy várja-e meg az októbert. Az előbbi esetben nyilván nagyobb a külső beavatkozás veszélye. Ha lassan halad előre a szigorításban, az infláció elleni küzdelemben elért hitelessége akkor is elégséges lenne, és az eljárásának kisebb lenne a gazdasági és a politikai kockázata. A gyorsabb ütemnek ezzel szemben óriási – és visszafordíthatatlan – politikai ára lehetne. A kormányok máris követelik a nagyobb ellenőrzést, és várhatóan meg is kapják, maastrichti szerződés ide vagy oda.

Ha viszont a következő kamatemeléssel az EKB várna októberig, az felérne egy – katasztrofális tekintélyvesztés elleni – biztosítással. Kérdés azonban, hogy ezt maga az intézmény is így látja-e. Az igazgatóságában ülő monetáris héják elvből elutasítják lépéseik politikai kockázatainak a mérlegelését. Korábban ez ártalmatlan pózolás volt, amíg a politikai arénában nem voltak jelen rettenetes ellenfelek. Most azonban rendkívül veszélyes magatartássá vált, miután olyan szereplők léptek színre, mint Sarkozy, aki kész, akar és képes szörnyű politikai árat fizettetni a bank legapróbb botlásáért is. A háttérben ugyanis – az eddig tudatosultnál – jóval nagyobb a támogatottsága azoknak a populista elveknek, amelyek a valutáris intervenció és a monetáris kurzus politikai dimenzióinak kiterjesztésére irányulnak.

A monetáris héják körében hat továbbá valamiféle „utolérési” komplexus: mindegy, hogy a kamatok milyen magasra szöknek, ők mindig úgy érzik, hogy az események után kullognak. Már szeptemberben lépni akarnak, hogy ezt decemberben ismét megtehessék, s ezt ráadásul az adatok ismerete nélkül teszik. Ráadásul lehet, hogy a galambok is készek támogatni egy szeptemberi kamatemelést, mert ezzel elkerülhető a vád, amely szerint Sarkozy duhajkodásának hatására maradtak tétlenek. Nem vitás, hogy a francia elnök EKB elleni támadásainak e tekintetben máris vannak kontraproduktív hatásai.

Egy szeptemberi hiteldrágítás jól szolgálná Sarkozy érdekeit, mert jelentős muníciót kapna azokhoz az érveihez, hogy az EKB az ellenőrzés alól elszabadult intézmény, amely politikai fegyelmezésre szorul. Ilyen támadásokkal szemben is bölcsebb lenne, ha a következő kamatemeléssel a bank várna októberig, mert akkor azzal állhatna a közvélemény elé, hogy ésszerűen kivárt, de tovább nem halogathat egy újabb szigorítást.

Azt végső soron az adatok alapján kell eldöntenie az EKB-nak, hogy meddig megy a monetáris politika szigorításában, hogy lesz-e elég bölcs a politikusok sakkban tartásához. A harc mindenesetre elkezdődött a két francia titán – Trichet és Sarkozy – között, a tét pedig az Európai Központi Bank sorsa.

A szerző a Stanford Egyetemen működő Hoover Intézet vezető kutatója

Copyright: Project Syndicate, 2007,

@ www.project-syndicate.org