A lengyelek is félnek az orosz gazdasági expanziótól

Az orosz expanzió elleni védekezés technikái ezzel szemben az uborkaszezontól függetlenül most már mindennap elárasztják a világlapokat. Nem azért, mert a nyugati világot „ruszofóbia” gyötörné, amint ideológiailag elkötelezett elemzésekben ez nálunk is nemegyszer olvasható. Hanem mert az elmúlt alig három évben újra és újra kiderült, hogy az Európa számára létfontosságú orosz energetikai exportot a legkevésbé sem az általánosan elfogadott piaci szempontok határozzák meg.

2005 januárja óta a Kreml öt fő módszert alkalmaz az orosz civilizációban különlegesen fontos szerepet játszó birodalmi fölény érvényesítésére. Az első – és valljuk meg, a legfélelmetesebb – a „gázcsapelzárás” Ukrajnában, Grúziában, Fehéroroszországban.

A második a nagy távol-keleti lelőhelyek feltárásában részt vevő nyugati cégek kiebrudalása, környezetszennyezés ürügyén. A Szahalin–2. lelőhelybe idáig több milliárd dollárt befektető Shellt – a japán Mitsubishivel és Mitsuival együtt – április 17-én így kényszerítették rá, hogy 7,5 milliárd dolláros részvénycsomagját átengedje a Gazpromnak. A koviktai lelőhelyről pedig a BP oroszországi leányvállalatát, a TNK-BP-t szorították ki.

A Kreml harmadik módszere a politikailag büntetni kívánt országok – a balti államok, Lengyel-, Fehéroroszország, Ukrajna – kirekesztése az orosz export útvonalából, megfosztásuk a busás tranzitdíjtól.

A negyedik az, hogy jó előre megakadályozzák az Oroszországot elkerülő, inkább csak virtuális kőolaj- és földgázvezetékek építését, illetve nyersanyaggal történő ellátását. A szerencsétlen Nabucco vezetékre mért mázsás csapásokon kívül ezt a módszert alkalmazzák Moszkvában akkor, amikor – gondosan előkészített, többnyire Putyin elnök személyes közreműködésével gyakorolt politikai nyomás kíséretében – a Kreml kézi vezérlésével működő orosz mamutvállalatok évtizedekre előre lekötik a közép-ázsiai, valamint az iráni kőolaj- és földgázexport tetemes részét.

És itt az ötödik módszer, amelyet a KGB múltjából vett kifejezéssel „idegen zászló alatt” történő intervenciónak nevezhetünk. A lengyel Wprost, egy másik történelmi hasonlattal élve, így ír erről: „A második világháború éveiben a Hitler-ellenes koalíció egyik legnagyobb sikere volt a Bodygard hadművelet. A szövetségesek el tudták hitetni a németekkel, hogy csapataik a La Manche csatorna legszűkebb pontján fognak partra szállni, Calais-nál. A partraszállásra azonban valójában Normandiában került sor. Hasonló dezinformációs akciónak látszik a Mol magyar kőolaj- és földgázkonszern feletti ellenőrzés körül kirobbant osztrák–magyar konfliktus. Hivatalosan az OMV akarja megszerezni a Molt, de mögötte minden bizonnyal az orosz Gazprom áll. És a tények arra engednek következtetni, hogy az ellenséges kivásárlásnak a Mol mellett a PKN Orlen is célpontja.”

A Wprost hivatkozik Alekszandr Medvegyevnek az Oberösterreichischen Nachrichtenben megjelent interjújára, amelyben a Gazprom helyettes elnöke nyíltan kijelentette, hogy cége „érdekelt az OMV részvénycsomagjának megszerzésében”, s erre a News című orgánum szerint már az ősszel sor kerülhet. A lengyel orgánum megemlíti azt is, hogy az Európai Bizottság nem hagyná jóvá az OMV–Mol fúziót, mivel az erőteljesen korlátozná a konkurenciát. Ezért az OMV kénytelen lenne a megszerzett magyar vállalat egy részét vagy egészét eladni. „Akkor pedig Közép- és Kelet-Európa piacán csak a gigantikus OMV, az oroszok szövetségese maradna meg a PKN Orlen, a szegény rokon.”

Ami a 8,9 milliárd dollár kapitalizációjú PKN Orlennek a magyar energetikai szektor számára sem közömbös sorsát illeti, varsói vélemény szerint a cég részvényeinek értéke három hónapja dinamikusan nő, „gyakorlatilag éppúgy, mint az ellenséges kivásárlással szemben védekező Molé”. Történik ez annak ellenére, hogy a lengyel vállalat történetének legrosszabb évét zárta tavaly: több mint 85 százalékkal csökkent a profitja. Valaki tehát folyamatosan felvásárolja a részvényeket. Nem tudni, ki, mert a cég papírjainak 60 százalékát ismeretlenek birtokolják. 2003-ban a Lukojl – nem hivatalosan – tízszázalékos részvénycsomaggal rendelkezett a lengyel konszernben. Becslések szerint ez ma már húsz százalék.

A lengyel kormány illetékes minisztériuma állítólag már dolgozik az ellenséges kivásárlás megakadályozásán. Piotr Kownacki, a PKN Orlen elnöke szerint vállalatának nincs pénze, hogy a Molhoz hasonlóan sajátrészvény-vásárlással védekezzen. A lengyelek inkább a 2,2 milliárd dollár kapitalizációjú Lotosszal való fúziótól remélik a menekvést. Míg ugyanis a PKN Orlennek 27, addig a Lotos csoportnak 57 százalékos részvénycsomagja van állami (kincstári) tulajdonban.

Kownacki Lech Kaczynski államfőhöz fordult segítségért. Egyszer már megkapta: 2006-ban, még a PKN Orlen alelnökeként, Kaczynski támogatásával, a lengyel gazdasági minisztérium tiltakozása ellenére vágott neki a litván Mazeiku Nafta megvásárlásának. A minisztérium attól tartott, hogy ha a céget elhalásszák az oroszok elől, Moszkva beszünteti a kőolajszállításokat. Mint azóta tudjuk, pontosan ez történt, a klasszikus szovjet „remont” – felújítás – jelszóval. Az államfő tehát mintegy „bűntársa” lett Kownackinak.

Varsóban úgy vélik, hogy a lengyel vállalat megszerzéséhez szükséges 5-6 milliárd dollár nevetségesen alacsony összeg a Gazprom tavalyi 22,6 milliárd adózás utáni nyereségéhez viszonyítva. Kérdés azonban, hogy az államtól kapott feladatok (egyebek mellett a szocsi olimpiai létesítmények szponzorálása) sorában elrendeli-e a Kreml ezt a vételt vagy sem.

A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa