Hol lakik a reform?
Az önkormányzati rendszer átalakításának tavaly nyári csődje után határozta el a szaktárca, hogy párbeszédet kezd az érdekszövetségekkel, ennek eredményeként éppen egy éve alalakult meg kormány-önkormányzatok egyeztető fóruma (köef). Lamperth Mónika miniszter – a mellett, hogy ez az ágazat a szívügye, s talán még ért is hozzá – minden posztján igyekszik a tevékenységének nyilvánosságot szerezni. Így ennek a testületnek a munkáját is viszonylag nagy médiaérdeklődés kísérte, különösen akkor, ha arra lehetett számítani, jó kis politikai összetűzésekre kerül sor a tárca, illetve az ellenzéki pártokkal szimpatizáló szövetségek között. Ám a plenáris üléseken a teátrális elemek mellett olykor érdemi munka is folyt, igaz ugyan, hogy általában napi események vagy nem túl lényeges kérdések kerültek itt szóba. Az igazán fontos ügyeket – mint például az önkormányzati rendszer átalakítása – szakmai csoportokra bízták.
A nyári kormányátalakítás – némileg váratlan módon – érintette az önkormányzati tárcát is, amely Bajnai Gordon kezébe került, aki addig nem foglalkozott ezzel a területtel. Sok önkormányzati vezető ezért attól tartott, a politikus elsősorban továbbra is a fejlesztési ügyekre összpontosít majd, arra elég ideje s energiája nem lesz, hogy a települések, megyék jövőjével, továbbá a konkrét, napi problémáival is törődjön. Arról, hogy jogosak voltak-e a korábbi aggodalmak, megoszlanak a vélemények, a tárcavezető köeffel kapcsolatos első lépése mindenesetre váratlan volt. Azt kezdeményezte, zárják ki a nyilvánosságot az ülésről, mondván, valóban komoly munkát csak akkor lehet végezni, ha a szereplők nem az újságíróknak beszélnek ki. Így a minisztérium csak pár soros, az ingerküszöböt alig elérő közleményeket adott ki a megbeszélések után. Ám ha valóban elementáris erejű döntések születtek volna, azok biztosan utat törnek a nyilvánossághoz. De nem ez a helyzet.
A köef legutóbbi ülésének jegyzőkönyvéből is az derül ki, nem sokra jutottak az elmúlt egy évben, már ami az önkormányzati reform érdemi kérdéseit illeti. A megbeszélésre ugyan elkészült az a dokumentum, amely a rendszer továbbfejlesztési irányairól szól, ám ez nem sokban jelent előrehaladást ahhoz a szakértői anyaghoz képest, amelyet még az év elején készített a minisztérium, és – finoman fogalmazva – nem nyerte el az ellenzéki irányítású szövetségek vezetőinek a tetszését. S bár azt javasolta Bajnai Gordon, hogy az átalakítási munkát vonják ki a napi pártpolitikai vitából, ezt nem lesz könnyű elérnie. A nagyvárosokat képviselő szövetség egyik vezetője, a fideszes Szita Károly például nem ért egyet azzal a megállapítással, hogy az önkormányzati rendszer a jelenlegi formájában nem tartható fenn. Párttársa, Ódor Ferenc, a megyék szövetségének elnöke pedig sérelmezte, hogy a kormány a megyék ellehetetlenítését, majd felszámolását akarja. De a fideszes parlamenti képviselő nem támogatja a kistelepülések felszámolását sem.
Mindezek jól ismert vélemények, tehát nyilvánvaló, az álláspontok az elmúlt hónapokban alig közeledtek egymáshoz, vagy talán egy szemernyit sem. Most a köef több részre bontja a feladatokat, s ezekre külön bizottságokat hoz létre. Az egyik azokkal a feladatokkal foglalkozik, amelyek gyors megoldást igényelnek, másik a nagy strukturális kérdéseket veszi górcső alá, a harmadik a deregulációban és a hatáskörökben mélyed el, a negyedik pedig a fővárosi önkormányzati rendszert szeretné ésszerűsíteni.
S ettől változik majd valami, s tényleg előrehaladnak-e végre a reform kérdésében? Lehet, hogy igen. De gyanítom, erre egyik önkormányzati vezető sem tenné fel még a félhavi fizetését sem.
A szerző a Világgazdaság munkatársa
