BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pótcselekvés

2007.12.14., péntek 00:00

Összesen 48 millió forintos bírsággal sújtotta a Molt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete bennfentes kereskedelem miatt. A döntés nem elsősorban azért meglepő, mert öt hónapos vizsgálat után ilyen jelképes összegű büntetést kapott a sajátrészvény-vásárlásaira százmilliárdokat költő olajtársaság. A konkrét ügy megítélése egyébként is a bíróság feladata lesz, hiszen a Mol kifogást emelt a határozat ellen.

Az igazán érdekes inkább az, hogy a PSZÁF a jelek szerint nem is vizsgálta, hogy a Mol saját részvényeinek felvásárlásával, majd kölcsönadásával kialakult-e egy olyan befektetői kör, amelynek összehangolt magatartása miatt kötelező felvásárlási ajánlatot kellett volna tennie a vállalatra. A sajtóban ugyanis rendre visszatérő információ, hogy a Mol-menedzsment – az OMV ellenséges közeledését kivédendő – közvetve a cég részvényeinek 42 százalékát ellenőrzi. A „barátinak” minősített befektetők – a BNP, a Magnolia, az MFB Invest és az OTP Bank – pedig összesen 33 százalékkal rendelkeznek, tehát jóval magasabbal, mint a törvényben előírt 25 százalékos ajánlattételi határ (miután egy részvényes sem rendelkezik a szavazatok 10 százalékánál többel).

Bár a józan ész alapján ezek a tranzakciók megsértették a tőkepiaci törvény szellemét, a jogi megítélés – az opciós és kölcsönszerződések tartalmának ismeretében – ettől eltérő is lehet. Erre utalhat, hogy az OMV napokban benyújtott keresetében ezt nem is kifogásolta. Mégis, annyit talán megállapíthatunk, hogy a Mol védekezési akciója – bár különleges helyzet szülte – nem volt túl piacbarát a cég és a menedzsment részéről. Mint ahogy az ősszel elfogadott lex Mol sem válik a dicsőségünkre. Lehet, hogy Európa más kormányai is hasonló eszközökkel védik stratégiainak tekintett vállalataikat. Az igazi megoldás azonban nem a rossz gyakorlat elterjedése, hanem épp a felszámolása lenne.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.