Macskajáték egérszívvel

Jövőbeni esélyeinket mindinkább olyan események határozzák meg, amelyeket egyikünk sem képes személyesen érzékelni. Az egész világot átfogó folyamatok hatásai egyre közvetlenebb módon alakítják életünket. Az emberi történelemben először számíthatunk tömegesen arra, hogy megöregszünk – és öregen egyre hosszabb ideig élhetünk. Ma még senki sem mer szembenézni azzal, mi fog történni, ha néhány évtizeden belül a lakosság többsége 80-90 éves koráig él majd, miközben szociális ellátórendszereink a múlt században azzal a feltételezéssel épültek ki, hogy az emberek óriási többsége meghal, mire elérné a 60-70 éves életkort. Egy dolog azonban biztos: az elkerülhetetlen következmények mindegyikének lesz pénzügyi vetülete, s erre időben fel kell készülnünk, ha nem szeretnénk a tömeges öregedés traumáját a tömeges elnyomorodás vírusos fertőzésével súlyosbítani.

Amilyen boldog hír mindannyiunknak, hogy tovább élhetünk, olyan szomorú ez minden leendő idős embernek anyagi szempontból, hiszen egyre hoszszabb inaktív életszakasz finanszírozásáról kell gondoskodnunk. A hölgyek több mint két évtizednyi, az urak közel másfél évtizednyi további élettartamra számíthatnak, ha betöltik a 62. életévüket. Ez a mai tényleges nyugdíjba vonulási életkorokra tekintettel a hölgyeknek negyedszázadnyi, a férfiaknak közel húszévnyi nyugdíjaskort jelent. A húsz év múlva szükséges pénz hiánya azonban pontosan olyan, mint a magas vérnyomás: ma nem fáj – holnap mégis megölhet.

A biztosítók és partnereik felelőssége, hogy e könyörtelenül érvényre jutó megatrend kikerülhetetlen pénzügyi következményeire időben felhívják ügyfeleik figyelmét, és eléjük tárják az öngondoskodás különféle programjaiban rejlő pénzügyi megoldásokat – ez évtől különös tekintettel az egészségbiztosításra is. Ez utóbbi ugyanis – reform ide vagy oda – arra a bevételi feltételezésre épül, hogy a társadalom minden tagja után fizet valaki megfelelő mértékű járulékot. Mindannyian tudjuk azonban, hogy ma is több százezerrel kevesebben fizetnek, mint ahányan erre kötelezettek lennének, és akik fizetnek, azok is minden lehetséges módon optimalizálni próbálják az összeget. Ráadásul az egészségbiztosítás terén fokozottan érvényes az a rémisztő anomália, miszerint az ország tényleges eltartása a lakosság kevesebb mint negyedének, kétmilliónyi kortárs adórabszolgának a vállára nehezedik.

Az egészségbiztosítást vezérlő másik feltételezés arra épül, hogy az ellátások iránti igény szintje szabályozható, vagyis az ellátóknak fizetendő összeg kordában tartható. Ez a feltételezés azonban nehezen igazolható: a társadalom elöregedése megállíthatatlan folyamat, mind több a krónikus ellátási igényt exponenciális módon gerjesztő idős ember, miközben mind kevesebb a rendszerbe belépő fiatal. A demográfiai csapda nemcsak a nyugdíjrendszerre csapódik lassan rá, hanem az egészségbiztosítás minden eresztékében nyöszörgő rendszerére is. Egyre többen egyre jobb szolgáltatást fognak követelni egy olyan rendszertől, amely már ma is csak a szolgáltatások zsugorításával képes hurcolni a terheit.

A kirovó-felosztó elvre épített ellátórendszerek így is, úgy is szétporladnak a növekvő teher alatt. A helyzet az egészségügy területén romlik majd a leggyorsabban. Az idősekre fordítjuk ma is az egészségügyi kiadások jó kétharmadát, és minél több az idős ember (s közülük minél többen tanulnak Dr. House kurzusain), annál gyorsabban nő majd ez az arány. Ha ehhez azt a kevéssé köztudott tényt is hozzávesszük, hogy az ember életében jelentkező egészségügyi kiadások 90 százalékát a halálát megelőző utolsó két hónap költségei adják ki, akkor nyilvánvaló, hogy az időskori egészségügyi igények nyomása könnyen kidurranthatja az ellátások légballonját.

Nehéz év vár ránk. Tíz év múlva viszszatekintve azonban 2008 könnyűnek tűnik majd…

A szerző a Brokernet Holding Zrt. vezérigazgató-helyettese