Időzített házasság
Ami viszont ennél is fontosabb, a Groupamával összehozott partneri viszony árát igencsak megkérte az első számú hazai banki szereplő: a Garancia és kapcsolt részeinek 16 milliárdos könyv szerinti értékét figyelembe véve majdnem 150 milliárdos tőkéhez jutott, ez a mai, ínséges időkben egyáltalán nem rossz teljesítmény. (Főleg úgy nem, hogy a Garancia vitathatatlan érdemei ellenére sem tartozott a húzóágban ténykedő leányok közé.)
Márpedig a most megszerzett friss tőke hamarosan igen jól jöhet a folyamatos terjeszkedésben érdekelt csoportnak: a pénzügyi válság elnyúlásával vélhetően leértékelődnek a keleti régiók eladó – ámde kiváló növekedési kilátásokkal rendelkező piacokon működő – bankjai is, főleg, ha netán kiderül, hogy kissé megégették magukat a nagy piaci turbulenciák közepette.
Erős fegyvertény az OTP szempontjából az is, hogy az újdonsült partnernek öt százalékot biztos, hármat meg valószínűleg meg kell vásárolnia a részvénypakettből: ez egyrészt felértékeli a még szabadon adható-vehető részvényeket, másrészt megnehezíti az ellenséges felvásárlásban utazó szereplők dolgát.
A fentiek viszont nem jelentik azt, hogy a franciák bármiben is mellényúltak volna, hiszen viszonylag olcsón szereztek szignifikáns jelenlétet egy bő tízmilliós piacon: más kérdés, hogy egyelőre beláthatatlan, az együttműködésben rejlő lehetőségeket mennyire tudják kihasználni az érintettek.
Mindenesetre úgy tűnik, hogy az OTP-nek ismét sikerül elhitetnie a piaccal, hogy van még benne növekedési potenciál: és amíg ez így van, addig nem is kell csatlakoznia az eladó bankok egyre népesedő csoportjához.







