Akadályok a világhálón
Az utóbbi időben többször kellett bosszankodnom, amiért az otthoni internethasználati sebesség nem elég ahhoz, hogy valóban élmény legyen a böngészés. Bár előfizetésünk az elérhető legnagyobb sávszélességre szól, annak azonban olykor sajnos a töredékét sem tudja a szolgáltató nyújtani. Vigasz nem sok van: ha szolgáltatót váltanék, ugyanazon a hálózaton feltehetően hasonló problémákkal küszködnék, technológiát váltani pedig nincs mód a lakás földrajzi helyzete miatt. Marad annyi, hogy a szolgáltató hamarosan „bevallja,” mennyi az adott helyen elérhető maximális sávszélesség, és akkor a jövőben majd csak azt kell megfizetnem.
Az eset jól mutatja, hogyan kerül be a minőségi internethasználat lehetősége az életminőség elemei közé – hovatovább a lakáskeresésnél is szempont lesz, vajon van-e kábel, vagy ha nincs, milyen a garantált sebesség a rézérpáron. Csakhogy ha ilyen szempontok szerint (is) akarunk vagy tudunk lakhelyet választani, hamar felismerjük, hogy nem is olyan könnyű minőségi szolgáltatást találni. Ennek oka pedig korántsem a szolgáltatók gyenge teljesítménye, hanem elsősorban az, hogy az internethasználat módja, gyakorisága és egyéb jellemzői elértek egy olyan szintet, amely a ma rendelkezésre álló technológiák egy részével mind kevésbé elégíthető ki. A „szerencsés” szolgáltatók olyan hálózattal rendelkeznek, amely a következő öt-tíz évben – de nagy valószínűséggel azután is – viszonylag elviselhető beruházásokkal lépést tart az igényekkel. Ugyanakkor a hagyományos telefonhálózatokról ez nem mondható el – ezek a hálózatok jelentős és a megtérülés szempontjából igen kockázatos beruházás nélkül egyre kevésbé elfogadhatók.
A fejlett gazdaságú országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2008-as adatai alapján az Európai Unióban átlagosan a széles sáv mintegy 80 százalékban DSL-hálózaton, a fennmaradóban egyéb technológiával jut el a fogyasztókhoz. A később csatlakozott tagállamokra ez az arány ugyanakkor kevéssé jellemző: Romániában 17, Bulgáriában 28, Csehországban 41, Magyarországon 53 százalék volt a DSL-arány 2008 januárjában. Ez a helyzet a szükséges beruházások volumenét tekintve akár kedvezőnek is mondható, hiszen valószínűleg a DSL-technológia lecserélése jelenti a legnagyobb költséget.
A technológiai megoszlástól függetlenül elmondható, hogy a gazdaság versenyképességét nem kis mértékben meghatározó iparág jelentős átalakulásának vagyunk és leszünk tanúi, amelynek lesznek nyertesei, és lehetnek vesztesei is. Fontos, hogy a fogyasztók a nyerő oldalon legyenek: az internethasználat terjedését nem akadályozhatják technikai problémák. Az is fontos ugyanakkor, hogy a szolgáltatók se kerüljenek a vesztes oldalra, hiszen a piac stabilitása, a fenntartható verseny mindannyiunk érdeke. Sokan figyelik a brüsszeli és a hazai szabályozó hatóságot, lép-e valamit az elindult beruházások kapcsán, és ha igen, akkor mit. A kiszámítható és stabil szabályozási környezet a beruházások egyik legfontosabb feltétele. Ugyanilyen jelentős az állami szerepvállalás módjának és mértékének gondos megválasztása: az uniós források és más eszközök versenysemleges és piackonform csatasorba állítása. Nagy szerepe lehet az önkormányzati proaktivitásnak is: a gyors és hatékony engedélyezésre, a szolgalmi jogok és egyéb feltételek rendelkezésre bocsátására, a szolgáltatókkal való ésszerű együttműködésre szerencsére egyre több jó példát látunk. Végül a szolgáltatóknak is át kell gondolniuk az eddigi piaci magatartásukat: lehet, hogy a versenytársak kiszorítása helyett ésszerű együttműködés, a hálózati és egyéb infrastruktúra megosztása biztosíthatja a beruházási kockázatok megfelelő kezelését és a pénzügyi eredményességet. Ez a magatartás egyben a fenntartható fejlődés szempontjából is kifejezetten hasznos lenne.
A szerző a KPMG partnere
