Kihasználandó lehetőség
Sem a munkaadók, sem a munkavállalók nem mutatnak hajlandóságot arra, hogy a jegybankelnök korábbi javaslata szerinti új modellre álljanak át. Jövőre is jelentős nominális béremeléssel terveznek, amelyet a reálgazdaság kilátásai egyáltalán nem támasztanak alá. Ráadásul most a külső inflációs hatások is besegíthetnének, hogy a nominális „ragadósságot” kiiktathassák a rendszerből. Ha a termelékenységbővülésnek megfelelő mértékben emelnék csak a fizetéseket, nem kényszerülnének rá arra, hogy az áraikban kelljen érvényesíteni a béremelésekkel elszenvedett bevételkiesést.
A megmerevedett béremelési gyakorlat mindenkinek rossz, és erre most még a válság rá is erősíthet. A termelő vállalatok már most 20-30 százalékos árbevétel-csökkenéssel kalkulálnak a következő évre. Ezt nem lehet átvészelni 6 százalékos bérfejlesztés mellett, csak egy módon, ha jelentősen leépítenek. Ez valószínűleg akkor is elkerülhetetlen lenne, ha nem emelnének, vagy akár csökkentenének is a béreken, csak nem mindegy, milyen mértékben teszik. Minden egyes elbocsátott ugyanis nemcsak az állami kiadások szempontjából jelent veszteséget, de a keresleti oldalon is kiesést okoz.
A felelősebb szemléletet ugyanakkor nehéz számon kérni attól a munkavállalói körtől, amely az évről évre a várakozások feletti infláció miatt nem érte el azt a reálbéremelést, amelyet szeretett volna. A legnagyobb gond a kiszámíthatatlanság volt, vagyis mindig csak év közben derült ki, hogy a munkaadók szempontjából kevesebbet visz el a bérnövekedés, mint amennyit az áremelkedés hoz. Erre viszont nem tudtak alapozni, így sem többletberuházást, sem magasabb létszámot n em generált a jelenség. Éppen itt lenne a jelentősége annak, ha meg tudnánk végre szabadulni az inflációtól, amely az utóbbi két évtizedben állandó fékezőernyőként funkcionált a magyar gazdaságban.
