A jövő megalapozása
Kedvére csemegézhetett az elmúlt héten az ellenzéki és a kormánypárti sajtó is a képviselői vagyonbevallásokból. Mint kiderült, a miniszterelnök tágabb családjának eltartása, illetve házának védelmi költségei miatt semmit sem tudott félretenni tisztes osztalékjövedelméből, a Fidesz elnöki kabinetvezetője pedig nagyszüleinek, no meg egy kosárlabdacsapatnak köszönheti figyelemre méltó jólétét. Az persze kérdés, hogy van-e értelme egyáltalán ilyen formában ennek az előírásnak. Az önkormányzati miniszter „vicces” bevallása legalábbis kétségeket ébreszt ezzel kapcsolatban: Gyenesei István ugyanis a védett műtárgyak rovatban gyerekeit és unokáit tüntette fel.
A honatyák vagyongyarapodása legfeljebb egy-két hétig képes lekötni a média figyelmét, a válság miatt bejelentett elbocsátások vagy a forint mélyrepülése azonban még jó ideig meghatározhatják a közbeszédet. A kormányfő által kilátásba helyezett változások a szociális, foglalkoztatási és adórendszerben többek között erre keresnék a megoldást.
A sokkterápia elutasításától az elmúlt húsz év legnagyobb korrekciójáig sok minden elhangzott már az utóbbi hetekben a most alakuló programmal kapcsolatban. Így aztán kíváncsian várjuk, hogy a most folyó, lázas egyeztetések eredményeként milyen intézkedéseket jelent be Gyurcsány Ferenc a jövő héten a parlamentben. És legfőképpen azt, vajon később mi valósul meg belőlük. GCs







