A recesszió mindent visz
Az év végén a zuhanó exportkereslet határozta meg a magyar gazdaság teljesítményét is, ehhez képest még visszafogott is volt a munkanélküliség emelkedése. Az árak viszont ennek köszönhetően megszelídültek, a termelők ugyanis nem tudnak drágítani a szűkülő piacokon. Az egyensúlyjavulásnak azonban kevesen örülnek, amikor az utóbbi nyolcvan év legsúlyosabb recessziója van kilátásban.
A múlt év utolsó negyedében 8 százalék volt az állástalanok aránya. Háromhavi átlagban hétezerrel több, 337 ezer ember keresett hiába munkát az időszakban, ez kilencezerrel haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Ám a foglalkoztatottak száma jelentősebben csökkent: a szeptember–novemberi átlaghoz képest 27 ezer, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 42 ezer ember tűnt el a munkaerőpiacról. A foglalkoztatottak aránya éppen csak meghaladja a 15–74 éves népesség körében az 50 százalékot.
Az ipar belföldi értékesítési árai 2008 decemberében az előző hónaphoz képest 1,6 százalékkal csökkentek, a 2007. decemberivel összehasonlítva 8,3 százalékkal emelkedtek. Az ipari exportértékesítés árai novemberhez viszonyítva 0,3-del estek, az egy évvel korábbihoz mérten 3,9-del nőttek. Összességében 0,9 százalékkal mérséklődtek egyetlen hónap alatt az ipari termelők árai, éves öszszehasonlításban viszont 5,8-es emelkedés volt megfigyelhető, 2008 átlagában 5,3 százalékos növekedést mért a hivatal.
Az export volumene 8, az importé 12 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest novemberben – tette közzé a KSH. A külkereskedelmi mérleg 47 milliárd forint (109 millió euró) aktívumot mutatott a tavalyi első tizenegy hónapban, ez enyhe javulást jelent éves alapon, bár 2008 elején ennél nagyobb többlet is volt. BD







