Túl az x-ediken
Az előzetesen megszellőztetett részletekhez képest sok új már nem hangzott el Gyurcsány Ferenc tegnapi beszédében. Az adóátrendezés mértékéről, a szociális kurtításokról, a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló előzetes értesülések igaznak bizonyultak, a miniszterelnök nem varázsolt elő újabb nyulakat a cilinderből.
A tervezett változtatások listája hosszú. Ha megvalósulnak, valóban közeledünk a környező országok adószisztémájához, leszámítva a túlzottan magas áfát és a többszöri nekirugaszkodásra is élő és viruló iparűzési adót. Feltehetően fenntarthatóbb lehet a nyugdíjrendszer, és a szociális kiadásoknál jobban érvényesítik a rászorultság elvét. A vagyonosok fokozottabb terhelésétől, vagyis az általános ingatlanadó bevezetésének tervétől a kormányfő visszariadt: a négyzetméter-alapú adó igazságtalan lett volna, az értékalapú bevezetésével járó kezdeti káoszt pedig nyilván nem merte vállalni.
Ettől függetlenül, ahogy mondani szokták, „az irány jó”, a munkát valóban kevesebb adó terhelheti, mint eddig. Más kérdés, hogy elegendők-e a mértékek: sokak szerint már csak egy valóban radikális átrendezés segíthet az adósságspirálba került Magyarországon. Mások úgy vélik, válság idején semmi sem úgy működik, mint máskor: hiába a kisebb adó, ha nincs piac; a kevesebb állam, ha a fogyasztás zsugorításán keresztül csak a lejtőn lévő országon taszítana még egy jókorát. A vita csak utólag dőlhet el.
Egy azonban biztos: teljesen más optikája lett volna a kormányfői csomagtervnek, ha nem most, hanem mondjuk öt éve hangzik el. Akkor még nem volt oda a lelkesedés, nem lennénk túl az x-edik adóterven. Most talán már az euróövezeten belül várhatnánk a zord idők végét, bár nyilván így sem lenne könnyű, lásd Szlovákia példáját. Így viszont – Gyurcsány-csomaggal vagy a nélkül – elsősorban a külföld önös érdekén és jóindulatán múlik, milyen lesz a jövőnk.
