Adócsomag: kevés is, sok is
A pártok – szembenállásuk sokadszori bebizonyítására – éppen a krízis hatásainak enyhítésére hivatott adócsomagokat választották. A költségvetési bizottság ugyanis nem találta általános vitára alkalmasnak a kormány adó- és járulékmódosításait, eközben pedig – az SZDSZ és az MDF kivételével – a pártok a plenáris ülésen a Reformszövetség tervezetét is hevesen bírálták.
Bár a bizottsági „nem” ellenére a kormányzati csomag a T. Ház elé kerülhet, és egyelőre a szövetség javaslatáról sem született döntés – a vita a jövő héten még folytatódik –, a helyzet mégiscsak elkeserítő. Félő ugyanis, hogy a kötélhúzás addig folytatódik, amíg a kötél végül elszakad: a gazdasági recesszió mértékéről hónapról hónapra borúlátóbb jelentések látnak napvilágot, az államháztartást pedig – kis túlzással – az IMF-hitel tartja a víz felett.
Tény ugyanakkor, hogy – legalábbis ami a kabinet csomagját illeti – a kifogások finoman szólva sem alaptalanok. A cél ugyebár a vállalkozásokra rakódó terhelés csökkentése, a versenyképesség javítása vagy legalább megőrzése, a foglalkoztatási szint növelése. Lenne. A kormányzati javaslatok ugyanis minimum bátortalanok, a cégek számára valójában csak a járulékteher 5 százalékpontos csökkentése a jó hír (bár az idén csak a második fél évben, s akkor is csak jövedelemkorláttal vehető igénybe). Az „ellentételezés” pedig kissé túlbiztosítottnak tűnik. Elég a társasági adó megemelésére utalni, ami jóval többet takar a négyszázalékos különadóból háromszázaléknyit beépítő terhernövekedésnél. A kormány ugyanis fontos korrekciós lehetőségeket vonna meg a vállalkozásoktól. Az, hogy 2010-től nem lesz mód a helyi iparűzési adó levonására a társasági adó alapjából, már önmagában 260 milliárd forintos tétel, és több mint hetvenezer céget érint. Némileg visszás az is, hogy a „válságkezelés” jegyében a tervek szerint éppen a munkahelyteremtő adóalap-kedvezmények szűnnek meg jövőre.
Hasonló egyenleg vonható a személyi jövedelemadó és az áfa terén tervezett módosításokkal kapcsolatosan is. A költségvetés felborítása nélkül ennyire futja – válaszol a kormány. Ez igaz is lehet, ám mégiscsak elkeserítő, hogy ölbe tett – másképpen: megkötözött – kézzel nézzük végig, ahogy tovább nő amúgy is térségi rekordernek számító államadósságunk, miközben a kilábalás esélye távolabbinak tűnik, mint hónapokkal ezelőtt.
Az utóbbi évek hiánylefaragó intézkedései ugyanis túlhűtötték a gazdaságot, miközben nem nyúltak a mélyebb struktúrákba. Így nem csoda, hogy a mostani válság hazánkat jobban sújtja, mint a legtöbb régiós országot.
Az országgal együtt a kormány is nagy bajban van. A gazdasági gondokkal küszködő kabinet számára is világosnak kell lennie: a régi recept – további hiánycsökkentés, ha kell, akár adóemelések árán is – már nem a gyógyulást hozná, hanem a beteg halálához vezetne. Másra van tehát szükség: a bizalom visszaszerzésére. Ez azonban szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a kabinetet.
Ha a magyar gazdaságpolitika legalábbis megkísérli az üzleti körök bizalmának a visszaszerzését, olyan szerkezeti átalakításokra kényszerül, amelyek – legalábbis átmenetileg – tovább mélyítik a választók csalódottságát. Ha pedig engedményeket tesz az utóbbiak felé – és erre még az amúgy sem túl merész adócsomag kapcsán is számítani lehet –, a befektetők maradék tűrőképességét teszi próbára. Nem csoda hát, ha a kormány az adószisztémát és az állami kiadásokat érintő nagy átalakítások elől az adókulcsok, -alapok és -mentességek módosításába, valamint egyes juttatások feltételeinek a szigorításába menekül. Sajnos azonban ez az a középút, amely a hitelesség visszaszerzéséhez kevés, az emberek szemében azonban már sok. Egyvalami biztos: hosszú lesz ez az év…
A szerző a Világgazdaság munkatársa
