Jön a statisztikus
Az internetes keresőkbe Jan Fischer nevét beütve néhány napja még elsőként egy számítógépes grafikus, aztán pedig egy pornószínész bukkant elő. Csak őket követte az a cseh statisztikus, aki május 9-től a prágai kormánnyal együtt az Európai Unió állam- és kormányfői tanácsának elnöki posztját is átveszi a távozó Mirek Topolánektől. Valószínűleg kevés tény világíthatna rá beszédesebben az 58 éves leendő cseh miniszterelnök eddigi viszonylagos ismeretlenségére.
Ennél azért többet érdemelne az Európai Unió. Egyszerűen komolytalanná teszi az integrációt a világ többi része számára, hogy egyik napról a másikra teljesen kiszámíthatatlan módon egy a semmiből hirtelen előkerülő statisztikus kerülhet a legfontosabb uniós szerv élére. Akinek ráadásul a prágai parlamentben egymással lepaktáló pártok vezetőinek a felhatalmazását kivéve semmiféle politikai támogatottsága nincs.
Régóta lehetett sejteni, hogy a cseh elnökség (bár a januári gázválságot jól kezelte) nem tartozik majd az EU történetének kiemelkedően sikeres időszakai közé. Ám olyan mélyrepülésre, amilyet Prága az elmúlt hetekben a kormányválság és Topolánek szerencsétlen megnyilvánulásai révén produkált, valószínűleg kevesen számítottak. Nagyon itt lenne az ideje az állandó elnöki poszt megteremtésének. Ehhez „csupán” az kellene, hogy a lisszaboni szerződés ratifikációja végre befejeződjön a hátralévő négy tagországban. UGy







