Igazodási kényszer

Nagyot javult a magyar gazdaság külső egyensúlya. A fizetési mérleg jelentős aktívuma első ránézésre optimizmusra adhat okot, ám a háttérben már nem annyira kedvező folyamatok húzódnak meg. Nem valószínű, hogy tartósan így is marad, de jelenleg mindenesetre mi finanszírozzuk a külföldet, szemben a korábban megszokottal. Magyarország ugyanis tőke-, azaz forráshiányos, ami történelmi tényekre vezethető vissza, és nem lehet rajta néhány év alatt változtatni. Ahhoz, hogy a gazdaság bővülhessen, folyamatos beruházásokra van szükség.
Az, hogy kiáramlik a tőke, ahelyett, hogy gyűlne, még nem feltétlenül okozna gondot, ha a magyar megtakarítási hajlandóság nem lenne ilyen alacsony. Így ugyanis itthonról sem pótolható a kieső forrás, bár a válság begyűrűzése óta ebben is látható változás. Teljesen azonban nyilván nem lehet belső forrásokkal kiváltani a külsőket, hiszen senki sem hajlandó ilyen jelentős mértékben lemondani a mai fogyasztásáról a jövőbeni javára.
Mindez persze nem a véletlen műve, az alacsony beruházási és megtakarítási hajlandóságnak számtalan oka van. A rossz inflációs múltunk, az állam kiszámíthatatlan és felelőtlen gazdaságpolitikája mellett idesorolható a barátságtalan üzleti környezet és az intézményi stabilitás hiánya is. Ezek a tényezők azonban nem változtathatók meg olyan gyorsan, mint ahogy a külső pénzcsapok elzáródtak.
A tűzoltás mellett azonban meg kell tenni azokat a lépéseket, amelyek az intézményi feltételeken javítanak. Annál is inkább, mert a belső forrásoknak valószínűleg sokkal nagyobb szerepe lesz a következő években, mivel sokan elmondták, hogy az olcsó pénz időszakának vége. Alapvető szabályokat kell újraírni, ha fel akarunk zárkózni a nyugathoz, jogbiztonságot kell teremteni, meg kell erősíteni az üzleti kapcsolatok garanciáit, hogy ne kelljen azzal kalkulálniuk a beszállítóknak vagy alvállalkozóknak, mekkora eséllyel lesznek becsapva.