A transzferár a sláger
„Ha egymillió dollárt fizetne nekem a világ bármelyik adóhivatala, transzferárból azt is beszedném egy negyedév alatt” – viccelt holland főnököm, amikor 1991-ben elkezdtem dolgozni. Igaza lehetett, mert mára a transzferárak megállapítása vált a világ legfontosabb adókérdésévé.
A vállalatok saját profitjuk maximalizálására törekednek, az adóhatóságok viszont saját országuk adóbevételeit próbálják maximálisan behajtani. Mivel ez egy „zéróösszegű játék” –, vagyis a vállalatcsoport összes nyereségét kell az országok között megosztani – természetes a konfliktus. Minél felkészültebb egy adóhatóság, annál nagyobb eséllyel kap megfelelő szeletet a „tortából”. Ez különösen fontos gazdasági visszaesés közben, amikor a „torta” is jelentősen csökken.
Az idén már az APEH is bizonyítja, hogy felkészült: 2009 első kilenc hónapjában 1616 transzferár-ellenőrzést zárt le az APEH, tavaly ez a szám 800 alatt volt egész évben. Ezt minden ügyfelünk érzékeli, sokan éppen emiatt fordulnak hozzánk először. Itthon leginkább a vállalatcsoporton belüli szolgáltatásokra és a szellemi javak átadására összpontosít az adóhivatal, de fokozott figyelmet kapnak a pénzügyi tranzakciók és a költségátterhelési megállapodások is.
Bár a napokban megjelent új rendelet megold néhány, évek óta hangoztatott problémát, a lényegen ez sem változtathat. A transzferárak meghatározásához nem elég ismerni az adótörvényeket, bírósági döntéseket, mivel egy közgazdasági ármeghatározásról van szó, melynek során a nem létező piaci helyzetet kell modellezni, a csoporton belüli kapcsolatokat „piacosítani”. Természetes, hogy ez egy bonyolult, sok vitát kiváltó adószakmai terület. Egyes becslések szerint a nemzetközi kereskedelem 60 százaléka vállalatcsoporton belül zajlik. Így érthető, hogy az Ernst & Young felmérései szerint a nagyvállalatok a transzferáraik helyes meghatározását tartják a legfontosabb nemzetközi adókérdésnek.
Mivel az adóhatóságok egyre felkészültebbek, jelentősen megnőtt a nemzetközi viták száma is. Az ebből eredő kettős adózás elkerülésére már régóta rendelkezésre állnak a több mint 60 országgal megkötött adóegyezményeink. Csak egy baj van: azok nem kényszerítik az országokat megállapodásra. Ennél jobb a helyzet az EU-tagállamok által direkt erre a célra kidolgozott egyezménynyel; ez alapján kötelező az érintett országoknak megállapodni, és a kettős adózást megszüntetni. Érdekes helyzet ez, mert nem az adózó vitatkozik saját érdekében, hanem az adóhatóságok!
A nemzetközi és a kialakuló magyar tapasztalatok szerint is egy állandóan fejlődő, a bonyolultabb ügyekben új elméleteket, közgazdasági alátámasztást megkívánó adószakmai területről van szó. Éppen ezért rendszeresen felül kell vizsgálni s a kialakuló elvárásokhoz igazítani az árképzési gyakorlatot, hogy ne az adóhatóságok évekkel későbbi megegyezése döntsön a „helyes” adóalapról az adott vállalat helyett.
Mivel mind a hatóságok, mind az adózók szeretik a kiszámíthatóságot, sok országban van lehetőség az árazási rendszer előzetes, három-öt évre történő megállapítására. Bár az APEH egyre inkább kialakítja ennek kereteit, még mindig csak néhány vállalat biztosította be magát ilyen, a jövőre szóló határozattal.
A transzferárvizsgálatok vállalkozások, vállalatcsoportok egész tevékenységét állíthatják reflektorfénybe, tehetik nemzetközi adóviták vagy bírósági eljárások tárgyává. Mivel a transzferárak megállapítása hasonló elvek – bár országonként részben eltérő a gyakorlat – szerint történik, a külföldi bírósági esetek is iránymutatással szolgálhatnak a jövőbeni magyar elvárásokkal kapcsolatban. Különösen, mivel az APEH specialistái is nemzetközi képzéseken vesznek részt.
Az APEH már felismerte, a vállalatok még nem teljesen: megalapozottabban kell a transzferárrendszereket kidolgozni a magyar vállalatoknak is. Már nem elég a szép, vastag dokumentáció, meg is kell tudni védeni azt, akár nemzetközi vitákban is.
A szerző az Ernst & Young partnere
