BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átállt a másik térfélre

2009.10.19., hétfő 05:00

Aki szerint az aszfaltnak illata van és nem szaga, az ettől a szakmától már nem biztos, hogy meg tud válni – állítja Zsupponits Jenő, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. nemrég kinevezett vezérigazgatója, aki a kivitelezés területén eltöltött 35 év után úgy döntött, hogy a másik oldalon is kipróbálja magát. Ez is építőipar, csak az egyik megépíti, a másik üzemelteti. A pályáját a padkán, művezetőként kezdő szakember úgy véli, eleget épített: az utaktól az épületeken át a repterek kifutópályájáig. Így korábbi munkahelyének átszervezésekor megpályázta a posztot.

Kátyúkkal korábban közlekedőként találkozott, és – finoman fogalmazva – voltak erről gondolatai. Most a legnagyobb kihívásnak azt tartja, hogy eltüntesse azokat, illetve emiatt ne szenvedjenek balesetet a közlekedők, mivel azért a társaság felel. Cége azonban csupán házmester az utak kezelésében – mondja. Annyi munkát tudnak csak elvégezni, amennyit egy szerződésen belül engednek, illetve megrendelnek az állam megbízásából. A jelenlegi útállapotok mellett tíz esztendeig évi 100-120 milliárdot kellene költeni a mintegy 30 ezer kilométeres közúthálózat felújítására, hogy annak nagy részén biztonságosan lehessen közlekedni. Ezzel szemben fenntartásra az idén 34 milliárd forint jut. Kollégáival együtt bármire hajlandók, akár befeküdni a kátyúba, ha ezzel biztonságosabbá tehetik az utakat. Ám amikor világos, hogy a felelősség már nem az övék, meghúzzák a határt, s jelzik a megrendelőnek – ha kell, a döntéshozóknak, a törvényalkotóknak –, hogy ez így nem működhet. Sőt, előfordult, hogy felvetődött benne: bizonyos utakat leadnak, s nem kezelik tovább azokat.

Kérdésemre nem titkolja, hogy 35 éves kivitelezői múlttal – mint mindenki a szakmában – hallott mutyizásról. Szerinte ez náluk nem fordulhatna elő, mert annyira szigorú a pályáztatási rendszer, hogy hiába kopogtatna be hozzá egy régi kollégája. Sőt, azok a cégek, amelyeknél dolgozott, sokkal szigorúbb elbírálásban részesülnek. Az esetleges érzelmi befolyásoltság miatt pedig a bírálat végén a kollégáira bízza a nyertes kiválasztását.

A szoros határidőkhöz, gyors döntésekhez szokott, sikerorientált szakember a mostani – kicsit hivatali – munkát még tanulja. A lendületes munkavégzéshez szokott mérnöknek ez még nehezen megy. Továbbra is gyorsan és bátran mond azonban igent vagy nemet. Szerinte a szakmai tudáson túl sokszor ráérez a helyes döntésre, ha pedig téved, utólag mindig elismeri azt.

Szabadidejében sokat olvas, és heti egy-két alkalommal fut. Műszaki érdeklődését csak érettségire készülő fia örökölte, harmincéves lánya közgazdász, a húszéves az ELTE-n angol–kínai szakra jár.

CÉG

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. feladata a mintegy 30 ezer kilométeres országos közúthálózat karbantartása és üzemeltetése. A társaság tavalyi mérlegfőösszege 40,8 milliárd forint volt, a 2008-as üzleti évet 41,8 milliárdos bevétel mellett 200 millió forint mérleg szerinti eredménnyel zárta.




2007-től az Éduvíz vízügyi építővállalat, majd egy évig a Forker Kft. ügyvezetője. Augusztus 17-től a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatój-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.