Mindenekelőtt fontos kiemelni, hogy a kérdőívre adott válaszok a 2006-os állapotokat tükrözik. Bár a magyar gazdaság 2006 második felében erősen lassulni kezdett – elsősorban a kezdődő költségvetési kiigazítás miatt –, a magyar vállalatok a kérdezés időpontjában nem láthatták előre a mostani mély és elhúzódó világgazdasági válságot. A kérdőíves felmérés azon eredményei, amelyek a negatív sokkokhoz való alkalmazkodásra vonatkoznak (mint például egy esetleges minimálbér-emelés), ezért nem használhatók a mostani vállalati viselkedés leírására.
Hazai és nemzetközi tapasztalatok mutatják, hogy rendkívüli válsághelyzetben a vállalati bér- és létszám-alkalmazkodás lényegesen rugalmasabb, mint normális körülmények között. Mi lehet a magyarázata ennek a viselkedésnek? Míg egy rövid GDP-lassulást a vállalatok könnyen elviselhetnek profitjuk és nem munkajellegű költségeik csökkentésével, egy hosszan tartó válságban ez már nem elegendő. Hiába szeretnék a cégek megtartani alkalmazottaikat, ha az egyéb alkalmazkodási módok már nem állnak rendelkezésre. A magyar gazdaság harmadik éve tartó és egyre mélyülő válságában a cégek várhatóan sokkal érzékenyebben reagálnak minden további, a költségeiket növelő sokkra.
Az esetleges minimálbér-emelésre adott 2006-os válaszokat érdemes kicsit részletesebben megvizsgálni. Ezek a válaszok azt tükrözik, hogy 2006-ban egy ilyen lépésnek erős inflációs hatása lett volna, a közvetlen és továbbgyűrűző béremeléseken keresztül. Ez a többletinfláció az akkori körülmények között sem lett volna kívánatos, és ma sem az. Egy minimálbér-emelésnek tehát mindenképpen vannak negatív makrogazdasági hatásai, a kérdés csak az, hogy ezek mennyiben csapódnak le kisebb foglalkoztatásban vagy magasabb inflációban. Mint fentebb hangsúlyoztam, a jelenlegi helyzetben az előbbi jóval valószínűbb, mint 2006-ban volt.
Végül szeretném felhívni a figyelmet az ilyen és ehhez hasonló kérdőíves felmérések korlátaira. A vállalatok válaszai, különösen hipotetikus kérdések esetén, azt tükrözik, hogy milyen közvetlen, elsődleges lépéseket tennének az adott szituáció kezelésére. A makroökonómiai következmények vizsgálatánál azonban fontosak a közvetett, másodlagos hatások is. Ezek rákényszeríthetik a vállalatokat arra, hogy általuk kevésbé preferált alkalmazkodási módokat alkalmazzanak.
Összefoglalva: tanulmányunk bemutatja, hogy normális körülmények között a magyar vállalatok igyekeznek védeni munkavállalóikat a negatív sokkoktól: még bérsokkok esetén is inkább nyúlnának egyéb alkalmazkodási módokhoz, mint az elbocsátásokhoz vagy a részmunkaidős foglalkoztatáshoz. A jelenlegi elhúzódó, mély válságban azonban a külső körülmények jóval nagyobb valószínűséggel kényszerítik a magyar vállalatokat arra, hogy a további sokkokra pontosan ezekkel az eszközökkel reagáljanak. A végső választ erre a kérdésre egy megismételt felmérés adhatná magát. Mint tanulmányunk végén írjuk: „A jelenlegi munkaerő-piaci feltételek 2006 óta sokat változtak. A felmérés megismétlése vagy aktualizálása hasznos információt nyújthatna arról, hogy miként alkalmazkodnak a vállalatok ezekhez a megváltozott körülményekhez.”
A szerző a Magyar Nemzeti Bank vezető kutató közgazdásza
