BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

EU-intelmek a régiónak

Magunk alatt vágjuk a fát, ha a fejlesztések során megbízhatatlan a szakmai-pénzügyi irányítás és nem hatékony a végrehajtás. Erre figyelmeztette térségünk fejlesztési szakembereit az Európai Unió illetékes igazgatója Budapesten.
2009.10.16., péntek 05:00

A gazdaságfejlesztési források felhasználását menedzselő közreműködő szervezet, a MAG Zrt. által immár ötödik alkalommal szervezett nemzetközi konferencián ezúttal a válságkezeléssel és az utána következő gazdasági élénküléssel kapcsolatos teendőkre koncentráltak a résztvevők.

Az uniós közpénzek átlátható és szabályos felhasználása, a közbeszerzések kifogástalan lebonyolítása, a közbizalom helyreállítása – ezek voltak a további intelmek a bizottsági szakember részéről. Többször is hangsúlyozta: ahogy a fejlesztések kialakítása és támogatása nemzeti döntés, úgy a végrehajtás is nemzeti felelősség.

Útkeresés közben van Európa. Ezt is többen megállapították. Az EU eljövendő kohéziós keretének meghatározásában nagy szerepet játszanak majd a mai döntések és teljesítmények. Hogy ne érjék kellemetlen meglepetések a közösségi támogatásra 2014-től is rászoruló tagállamokat, már most meg kell alapozni a majdani – remélhetően kedvező – döntéseket.

Szigorúnak kell lenni tehát a projektgazdáknak saját magukkal és partnereikkel szemben. Az intézményrendszerben dolgozóknak ugyanígy, mert csak így várhatják el és kérhetik számon hitelesen a jó teljesítményt. Maga az EU sem tehet mást, ha el akarja kerülni, vagy legalábbis hatékonyabban akarja kezelni a hasonló válságokat.
Bizonyára nem egyszerű az őszinteség és az átláthatóság, de elengedhetetlen a kifogástalan munkához. Különben számítani lehet arra, hogy az EU forrásait összeadó európai – köztük a magyar – adófizetők elvesztik a türelmüket, és megvonják a felzárkóztatási pénzeket a rászorultaktól.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.