Kényszerű kivárás

Számítani lehetett rá, hogy a magyar munkanélküliség átlépi a válság következtében a tízszázalékos szintet, ez most meg is történt. A pillanatnyi állásnál is fontosabbak azonban a kilátások, mivel minden jel arra utal, hogy a foglalkoztatás növelése nélkül sosem zárkózunk fel Nyugat-Európához.

A munkaerőpiac rendszerint késve reagál a konjunktúra változására. A munkaadók igyekeznek megtartani a munkaerőt, ameddig lehet, mivel magas a költsége a leépítésnek, és később a toborzásnak is. Amikor viszont visszatér az élet a piacokba, igyekeznek növelni profitjukat, bepótolandó a recesszió alatt elszenvedett kiesést. Ezért egy ideig nem a foglalkoztatottság növekszik, hanem a munka termelékenysége. Egy ideig működik is a dolog, egy munkásból egyre többet lehet kicsikarni, de ez hosszabb távon nem fenntartható. Előbb-utóbb a munkaerő bővítésére kényszerülnek a vál-lalatok.

A legutóbbi adatok alapján az Egyesült Államokban beköszöntött a termelékenységnövekedés fázisa, és a szokásos késéssel lehet számítani arra, hogy Európa is követi ezt. Mi pedig az azt követő hullámban jövünk, ez azt jelenti, hogy egy éven belül nem várhatunk számottevő javulásra a munkaerőpiacon. Rövid távon tehát keresleti problémával szembesülünk.

Hosszabb távon azonban kínálati gondok vannak. Több szakértő is úgy gondolja, hogy Magyarországon azért alacsony a foglalkoztatás szintje, mert kevés a foglalkoztatható ember. Ha többen lennének, akkor előbb-utóbb megteremtődne irántuk befektetések formájában a kereslet is. A megfelelő végzettség – nemcsak a papír, hanem a tényleges tudás –

hiánya, a munkaképes korúak kirívóan rossz egészségi és gyenge erkölcsi állapota ugyanúgy idetartozik, ahogy a gyenge társadalmi morál. Visszatekintve az elmúlt évtizedre, kevés előrelépés, de annál több visszalépés történt. Mindenesetre sosem késő változtatni.