Svéd tanulságok a pénzügyi válság kezelésére
- A bankrendszer nagyobb része mély válságba került, egy pénzintézetet fel kellett számolni, míg a többiek kiterjedt állami segítségre szorultak.
- A következő négy évben az ingatlanárak mintegy 35 százalékkal estek, a részvénypiacokon három év alatt 55 százalékos volt az értékvesztés.
- A központi bank egy bizonyos időpontban 500 százalékra emelte az irányadó kamatot. Az euró elődjének tekintett ECU-hoz (European Currency Unit) rögzített svéd koronát azonban ezzel sem lehetett megvédeni. A korona árfolyama a válság kezdete után egy évvel, 1992 őszén 25 százalékkal volt alacsonyabb szinten, mint korábban.
- A válság emellett erős gazdasági visszaesést is kiváltott: a GDP három év alatt 7 százalékkal csökkent, a munkanélküliség öt év alatt 7 százalékkal emelkedett.
- Az első hároméves időszakban az államadósság mintegy 50 százalékkal lett nagyobb, a költségvetési hiány elérte a GDP 12 százalékát. A bruttó hazai termék csökkenése az adóbevételek visszaesését hozta magával, a munkanélküliség emelkedése miatt pedig automatikusan növekedtek a közkiadások.
A mostani válság 2007-ben, az Egyesült Államokban kezdődött, és onnan terjedt ki az egész világra, ennek folytán az amerikai gazdaság állapota a kilábalás folyamatát is döntően meghatározza. Ha abból indulunk ki, hogy az USA jelenleg egy tipikusnak tekinthető válságon megy keresztül, akkor ott a GDP-nek elvileg az idén is csökkennie kellene. A recesszió során a munkanélküliség 12 százalék körül tetőzik, a bruttó államadósság ugyanezen időszak alatt 50 százalékkal növekszik, és valahol a GDP 90 százaléka körüli szinten fog megállni.
Ha a mostani válság az Egyesült Államokban követi a korábbi svédországi sémát, akkor a pénzügyi szektor problémáit már ott is maguk mögött tudhatják. A fiskális problémák és a reálgazdaság hanyatlása tekintetében azonban a válság neheze még hátravan Amerika számára.
Svédországban a GDP hanyatlása három évig tartott, ezután a gazdaságot a kivitel drámai növelésével sikerült talpra állítani, ezt viszont éppen a korona korábbi gyengülése tette lehetővé. Ebben a folyamatban az ipari termelés – két éven keresztül – átlagosan 10 százalékos éves rátával növekedett.
Az Egyesült Államok ezt várhatóan nem tudja megismételni. A pénzügyi és a valutáris válságok sokfelé járnak együtt, de korábban ilyent Amerikában nem lehetett tapasztalni. Eddig ugyanis a válságok idején a dollár többnyire erősödni szokott. Bár az Egyesült Államok a válság epicentrumában van, az állampapírjait továbbra is a világ legbiztonságosabb befektetésének tekintik.
A kérdés most az: vajon ez a megítélés az erőteljesen megnövelt amerikai fiskális deficit nyomán megváltozik-e? A dollár számára a következő öt év során kétféle forgatókönyv képzelhető el. Az első szerint az amerikai valuta megtartja pozícióit, és valamelyest még erősödik is. A másik forgatókönyv szerint a dollár gyorsan és erősen veszít értékéből a gazdasági visszaesés és a súlyosbodó fiskális problémák miatt. Ez utóbbi esetre alkalmazott becslések szerint az amerikai valutának 40 százalékot kellene veszítenie értékéből, hogy a külső fizetési egyensúly valamelyest helyreálljon.
Európa és a világ számára egyik variáns sem jó. Főleg azért, mert az utóbbi évtizedekben a gyorsan növekvő ázsiai államok és az európai gazdaságok – ez utóbbiak Németországgal és az északi államokkal az élükön – az exportvezérelt növekedést tették meg az elsődleges növekedési stratégiájukká. Ennek megfelelően erősen függnek az amerikai kereslettől, és egy hosszú távú nemzetközi egyensúlynak megfelelő szinthez képest az ipari szektoraik túlméretezettnek bizonyulnának.
Bár a nagyobb EU-tagállamok a válság idejére meghirdettek programokat az ipari bázisuk védelmére, ezek azonban nem számíthatnak tartós sikerre, mert arra egyetlen állam sem képes, hogy szubvenciókkal feltartóztassa a strukturális alkalmazkodás folyamatát. A protekcionista intézkedések ezen túlmenően elmélyítik a globális válságot, és késleltetik a fellendülést, ezzel belföldön is fiskális problémákat okoznak.
Természetesen nagyon könynyű azt mondogatni, hogy mit nem kellene tenni. Csodaszerként használható kúra hiányában ezért középtávú célként a nemzetközi gazdasági és kereskedelmi együttműködés keretrendszerének megújítására és megerősítésére kellene összpontosítani. A mai válság egyik döntő okát a nemzetközi kereskedelem és a tőkeáramlás évek során felhalmozott egyensúlyhiányában kell keresni, amelynek következményeiért senki sem akar felelősséget vállalni.
Az Európában alkalmazandó gyógymód részeként maradéktalanul egységessé kellene tenni a belső piacot, mert csak ennek dinamikus fejlődése esetén lehet itt kiegyensúlyozott növekedésre számítani. E cél elérése pedig minden korábbinál fontosabb, mert addig még jó időnek kell eltelnie, amíg az Egyesült Államok újra betöltheti a világgazdaság lokomotívjának szerepét.
A szerző a svéd vállalkozói szövetség elnöke, a 90-es évek elején pénzügyminisztériumi államtitkár volt.
Copyright: Project Syndicate, 2009
@ www.project-syndicate.org
