Politikai gazdaságtan
Ezt a történetet is lehetne a kályhától kezdeni. Hosszasan lehetne írni például a rendszerváltás előtti eladósodásról, a közvetlenül utána kezdődő és máig tartó foglalkoztatási problémákról, az elrontott privatizációról, a permanens reformképtelenségről, a költségvetési ígéretekről, osztogatásokról és trükközésekről vagy az arcátlan pénzlenyúlásokról. Szorítkozzunk most mégis csak a jövő évi költségvetés vizsgálatára, még ha az előbbiek nyilván mind hatással vannak is rá.
A Fidesz gazdaságpolitikusai már jó előre elkezdték a felkészítést arra, hogy győzelmük esetén módosítanák a 2010-es büdzsét. Az ellenzéki pártnak kapóra jött ehhez a jegybank novemberi inflációs jelentése is, amely egyrészt – a kormány 3,8 százalékával szemben – 4,3 százalékos GDP-arányos hiányt jósol 2010-re, másrészt a GDP 2,7 százalékára teszi a költségvetésen kívül szereplő állami társaságok, intézmények maximális konszolidációs igényét. Íme, öszsze is jött az a 7 százalék, amelyet a Fidesz mostanában minimumként emleget. Kezdődhet a kampány.
Ebben új színfoltot jelentett 29 ismert és kevésbé ismert közgazdász nyílt levele, amely – meglehetősen felszínes és harsány megfogalmazásban – a büdzsé leszavazására szólította fel a képviselőket. Kívülállóként nehéz eldönteni, hogy mi hajtotta az aláírókat a bulvárpolitizálás felé. Orbán Viktor pártelnök azonban rögtön megragadta az alkalmat arra, hogy – a „szakma” véleményére hivatkozva – felelősségre vonással fenyegesse meg azokat, akik a 2010-es „fiktív” költségvetést megszavazták. A figyelmeztetés a parlamenti demokráciától idegen, jogilag pedig nem értelmezhető. Arra viszont alkalmas volt, hogy tovább lökje a vitát az irracionalitás tartományába.
Mindezek után érdemes leszögezni: a 2010-es költségvetés – az előzményekhez és a körülményekhez képest – nem rossz. A ciklikusan kiigazított, eredményszemléletű deficit az MNB szerint is a GDP bűvös 3 százaléka alá mehet, ez a korábbi választási éveket figyelembe véve különösen jó eredménynek számítana. Miközben szinte egész Európa nagyságrendekkel nagyobb hiányokkal küszködik a válság miatt, nálunk néhányan fél százalékpontos tervezési kockázat miatt vizionálnak nemzethalált, jóllehet az egyébként igen rigorózus Nemzetközi Valutaalap (lásd Lettország vagy Románia példáját) megalapozottnak tartja a büdzsét.
Ami a hiányolt szerkezeti változásokat illeti, a Bajnai-kormány néhány fontos dologban (nyugdíj, szociális támogatások) előrelépett, emelve ezáltal a potenciális GDP-növekedési ütemet. Más területeken viszont (egészségügy, közösségi közlekedés, önkormányzatok) megmaradtak a régóta húzódó feladatok. Ha úgy tetszik, ezek azok a sokat emlegetett csontvázak, noha létezésük senkit nem lephet meg. Megoldásukra viszont nem a pazarló rendszerek adósságainak azonnali, feltétel nélküli és teljes elengedése lenne a helyes út – ahogy az eddig történt –, hanem a fenntartható pályára állításuk. És természetesen rengeteg tennivaló lenne a túlburjánzó korrupcióval, az adórendszerrel vagy a bürokráciával kapcsolatban is, ám ezek miatt ugyancsak szükségtelen fiktívnek nevezni a költségvetést.
A büdzsé szokatlanul vehemens bírálata nyilván politikai hasznot hozhat a Fidesznek: népszerű ígéreteket lehet így beváltani a szocialisták kontójára, és magyarázhatóbbá lehet tenni egy adócsökkentés fiskális hatását. Hiszen utólag úgyis reménytelen vállalkozás lesz bebizonyítani, ki miatt futott el a hiány.
Más szempontból viszont kifejezetten káros ez a stratégia. Egyrészt a hisztériakeltés, a jogos és indokolatlan bírálatok összemosása továbbra is kiskorúságban tartja a választókat. Másrészt újabb eladósodással fenyeget. Végül erodálhatja a majdani kormány szakmai hitelességét az IMF és a befektetők szemében, ami drágíthatja a finanszírozást, és veszélybe sodorhatja az árfolyam-stabilitást. Ez pedig a Fidesznek sem lehet az érdeke.
A szerző a Világgazdaság rovatvezetője
