Kell-e nekünk BKV?
A korrupció évek óta burjánzik, a mindenkori, túlfizetett menedzsment pedig csapnivalóan gazdálkodik. Teheti, mert a tulajdonos cinkosan szemet huny e felett, az állam pedig úgyis rendre kipótolja az elszórt pénzt. Ebből a munkavállalóknak is jut, akik kivételesen erős pozíciójukkal visszaélve az átlagnál jobb juttatásokat harcolnak ki maguknak. Mindenki jól jár, kivéve az utasokat és az adófizetőket.
Ki lehet-e törni ebből? A múlt heti sztrájkot felfüggesztő vasárnapi alku nem sok reményre ad okot. Igaz, a cégvezetés szerint a megállapodás nem veszélyezteti annak a szigorú üzleti tervnek a betartását, amelyhez a kormány tavaly decemberben kötötte a BKV újabb állami támogatását. De vajon mennyire szigorú az az üzleti terv, amely még a válság nyomása alatt sem képes korrigálni a korábbi évek bőkezű juttatásait? Ha pedig ez valóban elegendő lenne a 80 milliárd forint feletti adósság ledolgozásához, akkor miért kellett rá eddig várni? Vagy jó szokás szerint megint csak a szőnyeg alá söpörték a problémákat?
Ahhoz, hogy a helyzet javuljon, nagyobb elszámoltathatóságra, teljesítménykényszerre, költségérzékenységre és egyéni érdekeltségre van szükség. Ezek a versenyszféra jellemzői. A verseny azonban a városi tömegközlekedésben csak korlátozottan alkalmazható (példa erre a 80-as évek brit „buszháborúja”, ahol a dereguláció romló minőséghez vezetett).
A magánszereplők hatékony működésére – pályázati rendszerben, szabályozott keretek között – ugyanakkor jó néhány példa van világszerte, sőt, ilyen már Budapesten is akad.
Ki kell mondani: a BKV jelenlegi modellje – a menedzsmentekkel és az őket felügyelő poltikusokkal együtt – megbukott. Ideje újat keresni.
