Igaza van az egy évtizednél is tovább tanuló fiatal doktornak, amikor azt mondja, havi 150 ezer forint bruttóból megélni sem lehet, nemhogy családot alapítani. Ezért keresi a boldogulást a fejlett országok ötször-tízszer magasabb bért kínáló kórházaiban.

De igaza van a tízmillió ember egészségéért, gyógyításáért felelős kormánynak is, amikor rendeletben szabályozza: legalább a tanulmányi idővel azonos ideig országhatáron belül gyógyítsák a betegeket. Annál is inkább, mert az orvosi szakképesítés megszerzésének harmincmillió forintos költségét az adófizetők állják, s orvoshiány van az országban.

Ismeretes a rezidensek körében végzett kutatás, amelynek az eredménye szerint kétharmaduk külföldre kacsingat. A probléma ugyanakkor nem sajátosan magyar. Nem véletlenül fogalmazott úgy az Egészségügyi Világszervezet: nem fogadható el, hogy a szegény országokban drágán kiképzett orvosok a gazdag országok kórházaiban kössenek ki. A Magyar Kórházszövetség leendő elnöke – tisztában lévén az unió szabad munkaerőmozgásról szóló elvével – a sportolók példájával állt elő: a külföldi munkáltató fizesse vissza a magyar államnak a doktorok képzési költségeit.

Végleges megoldás a munka értéken való itthoni elismerése lehet. De a válság és az ország eladósodásának ismeretében demagógia lenne a sokszoros fizetésemelés ígérete. Járhatóbb útnak tűnik az orvosok közalkalmazotti státusának feladása és a szabadfoglalkozású orvoslás. Ez azonban a gyógyítás intézményrendszerének, finanszírozásának és a biztosítási rendszernek a gyökeres átalakítását feltételezi. Erre viszont csak akkor van esély, ha a leendő kormány a hivatalba lépésekor azonnal belevág a reformba.

Havi 150 ezer bruttó - Nem csoda, ha elhagynák az országot a fiatal orvosok