Mindent vagy semmit

Angela Merkel tegnapi beszédében egyértelművé tette, hogy Berlin csak az alapdokumentum általa követelt megváltoztatása esetén hajlandó hozzájárulni az új euróövezeti stabilitási paktumhoz. A költekezők megfelelő szankcionálásához és az újabb fiskális vészhelyzetekre felkészítő állandó mechanizmus kialakításához erre van szükség. Ez így kerek. Mindent vagy semmit – hangzott a mottó német kormányzati körökben.

Sokan hánytorgatják fel ugyanakkor, hogy Berlin a francia óhajnak engedve elállt a korábban éppen saját maga által szorgalmazott automatikus szankcionálástól. A francia etatizmus ismét elérte célját, amikor Berlin támogatásával sikerült megőriznie a tagállamok döntő szerepét annak megítélésében, melyik euróövezeti tag költekezik felelőtlenül, és melyik nem. Vagyis éppen az az elem maradhatott meg többé-kevésbé politikai döntésnek, amelyiknek a legkevésbé lett volna szabad a költségvetési fegyelem szempontjából.
Úgy tűnik, Berlin számára ez a motívum nem képezi a korábbi egységcsomag részét, legalábbis a múlt héten folytatott normandiai Merkel–Sarkozy-tárgyalások óta nem.
Joggal merül fel azonban a kérdés, hogy Berlin mennyire gondolta át ezt a húzást. Az kevéssé valószínű, hogy igaznak bizonyul Viviane Reding igazságügyi biztos gúnyos felvetése, vagyis hogy a németek és a franciák elfelejtették volna, menynyi energiába kerül egy szerződésmódosítás az EU-ban. Feltehetőleg a berlini diplomácia pedig tisztában van vele, hiába nagy Franciaország, ehhez önmagában kevés a támogatása.
Lehet, hogy a német politikai vezetés egyszerűen bízik a két ország együttes zsarolási potenciáljában, vagy tud valamit, amit mások még nem…