A héten minden kiderül az Európai Unióban: a huszonhetek pénteken rendkívüli találkozójukon lerendezik az észak-afrikai krízist, az euróövezet vezetői ugyanazon a napon megoldják a valutaunió válságát, bónuszként még az égbe szökő nyersanyagárakra is megoldást találnak a vezetők. Vagy mégsem?
Tény, minden korábbi tervet felülírva sorsfordító lesz ez a hét Brüsszelben. A líbiai helyzet újabb próbatétel elé állítja a finoman szólva alulszervezett európai menekültpolitikát; nyilvánvaló, hogy távolról sem elegendő megoldás némi pénzt és pár katonát küldeni az olaszországi Lampedusa szigetére. Az euróövezeti feszültség pedig az elmúlt 3-4 hónap próbálkozásai ellenére is alig-alig enyhül: az ír választások nem hoztak megváltást, Portugáliát gyakorlatilag leírták a piacok, és egyelőre azt sem lehet biztosra venni, hogy valóban mélyreható változások történnek majd az euróövezeti gazdasági koordináció terén.
Vajon képesek lesznek-e a tagországok túllépni a belpolitikai érdekeiken, amikor a gazdasági integráció meg az euróövezeti mentőmechanizmus részleteit dolgozzák ki? Vajon képesek lesznek egy határozott közös álláspontot Catherine Ashton külpolitikai főmegbízott szájába adni Líbiával kapcsolatban? Felismerik, milyen következményekkel jár a további késlekedés? Vagy megint be kell érnünk azzal, hogy szombatra virradóra két túlfinomított, semmitmondó nyilatkozattal lesz gazdagabb az EU levéltára?
