BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Equitas

Elemzőből felső vezető

Korábban a területét minél jobban ismerő szakember szeretett volna lenni Tordai Péter, a KBC Equitas vezérigazgatója, akinek irányítása alatt most egyesül a pénzügyi csoport két leánycége. Tizenegy éve azonban azon fáradozik, hogy minél jobb vezető legyen. Úgy véli, ezen a téren mindig talál majd tennivalót.
2011.06.20., hétfő 05:00

Tordai Péter vegyésznek tanult, majd a 90-es évek közepén közgazdasági tanulmányokat kezdett. Mivel a rendszerváltást követő években nem ment jól a vegyipari cégeknek, ezért úgy döntött, hogy addig szerzett tudását inkább a pénzügyi szektorban kamatoztatja. Büszkén emlékszik vissza arra, hogy 1998 és 2001 között az Inter-Európa Bank elemzője, majd vezető elemzője volt, részt vett a hitelintézet online befektetési szolgáltatásokat nyújtó ágazatának elindításában. 2001-től 2010-ig a KBC Securities csoport energetikai elemzője volt, a Reuters felmérése alapján a befektetői szakma többször is az Európa, Közel-Kelet és Afrika (EMEA) régió legjobb elemzői közé választotta.

Az elmúlt év azonban jelentős változást hozott a munkájában: felkérték a KBC Equitas vezérigazgatójának. Ebben a munkakörében már egy cég általános vezetőjévé vált. Így nem a szakterületének kevés szakemberéjével hasonlítják össze a munkáját, hanem olyan cégvezetőkével, akik már régóta irányítanak egy-egy vállalkozást. Ezt a kihívást a korábbinál sokkal nagyobbnak érzi, mert úgy gondolja, hogy egy általános vezető sohasem lehet teljesen elégedett, és mindig tud valamit javítani a saját és beosztottjai munkáján.

Jelenleg egy nagyon komoly feladaton dolgozik: július 1-jéig be kell fejezni a KBC csoport magyarországi két értékpapír-piaci érdekeltségének, a KBC Securitiesnek és a KBC Equitasnak az egyesítését, úgy, hogy a létrejövő vállalat egyszerre tudja kiszolgálni valamennyi magyarországi ügyfelének belföldi és külföldi befektetési igényeit. Az egyesítés és a szolgáltatások bővítése sok jogi, adminisztrációs, technológiai, informatikai, könyvelési munkával jár, amely már fél éve folyik, és a napokban fejeződik be.

A KBC Equitas vezetője azonban az egyesítés után sem pihenhet a babérjain. Mivel az üzletágban jelentős piaci versengés folyik, rövidesen előtérbe kerülnek a hatékonyságot és az ügyfelek elégedettségét növelő lépések.

Tordai Péter hobbija a túrázás, amely egyszerre jelenti számára a mozgást, a társaságot. Mivel munkája kapcsán számos városba eljutott, szabadidejében inkább a természet, a távoli kultúrák megismerése, valamint egyre magasabb hegycsúcsok megmászása jelenti a kihívást.

Névjegy

Tordai Péter 1971-ben született Békéscsabán. Vegyészdiplomáját a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerezte 1996-ban, közgazdász végzettségét pedig a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen 2001-ben. Jelenleg a KBC Equitas Zrt. vezérigazgatója. Úgy képzeli, hogy tíz év múlva is olyan helyen dolgozik majd, ahol műszaki és közgazdasági ismereteit kamatoztathatja.



piacán. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.