BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Regionális elismerés, hazai lobbi

Nyolc ország ötszáz cége közül ismét a negyedik legjobb munkahely lett a Mol csoporthoz tartozó, siófoki székhelyű FGSZ Földgázszállító Zrt. Immáron nemcsak az iparág legjobbja és többszörösen a magyarországi Legjobb Munkahely cím birtokosa, de az Aon Hewitt Kelet-Közép-Európa Legjobb Munkahely Felmérésében is másodszor örülhetett a megtisztelő címnek. Azonban az FGSZ-nél az örömbe üröm vegyült, mivel egy az energetikai törvényeket módosító javaslatcsomag parlamenti elfogadása jócskán átalakította a szakmai terveiket. A Legjobb Munkahely címről és a törvénymódosítás következményeiről beszélgettünk Zsuga Jánossal, az FGSZ vezérigazgatójával.
2011.06.23., csütörtök 05:00

– Magyarországon és Kelet-Közép-Európában is kétszer lett az FGSZ a legjobb munkahely. Mi volt a vállalatuknál az első reakció a hír hallatán?

– Amikor az első Legjobb Munkahely címet 2009-ben elnyertük, az még a folyosón is beszédtéma volt. Azóta jó értelemben ugyan, de „megszokott” hírré vált: jól van, ez is megvan! A győzelmet könnyen meg lehet szokni. Az ilyen sikereket majd akkor értékelik újra az emberek, amikor már nem lesznek.

– Játsszunk egy kicsit! Ha ezt a díjat Hollywoodban kapta volna meg, a képzeletbeli gálán mit mondana a jól ismert köszönőbeszédben? Köszönöm a…

– Köszönöm a csapatnak, és köszönöm, hogy a tagja lehetek. Legjobb munkahelyet nem teremthet egy ember, kettő sem, csak egy csapat – értékes, hatékony munkával, jó hozzáállással.

– Önnek személy szerint mit jelent ez az elismerés?

– Számomra ez különleges díj. Nem egy embert illet, hanem mindenkit, aki nálunk dolgozik, s büszke vagyok rá, hogy én magam is részese lehettem annak a folyamatnak, amely a díj többszöri elnyeréséhez vezetett.

– Folyamatot említ; mik voltak ebben a legnagyobb mérföldkövek?

– Az első mérföld, illetve évszám a folyamatban 1999 volt, amikor a szakma korábbi nagy generációja befejezte a pályáját, s maga az olaj- és gázipar is komoly átalakuláson ment keresztül. Ez szervezeti és személyi változásokat is jelentett. Az új generáció tagjai mentalitásban és jövőképben is mások, mint elődeik. Átvették a stafétabotot tőlük, és új jövőképet alkottak maguknak.

– Hit- és önbizalom-növelés zajlott?

– Igen. Nálunk ugyanis specialisták dolgoznak, komoly és egyedülálló szakmai tudással, amellyel valódi értéket hoznak létre nap mint nap. Jogos tehát az egészséges szakmai önbizalom megléte.

– Mi és mikor volt a következő mérföldkő?

– 2003 a dátum, amikor a földgázszállítás önálló jogi formát kapott, s összeállt a mai csapat magja. A következő mérföldkő pedig 2010. január elseje, amikor az energetikai szektort érintő jogszabályi változás és az uniós előírások miatt teljes szervezeti átalakuláson mentünk keresztül. A régi folyamatokat optimalizáltuk, újakat alakítottunk ki, s öszszesen kétszáz új dolgozót integráltunk a cégbe.

– Mire a legbüszkébb ebből az időszakból?

– Hogy az elmúlt nyolc évben alig néhány kolléga távozott önként a vállalattól, s a legtöbbjük visszajött, mondván, itt jobb dolgozni. A lojalitást, az elkötelezettséget nem lehet parancsszóra növelni, vagy magáénak érzi valaki a céget, vagy nem. A válság miatt felértékelődött a stabil munkahely, a kiszámíthatóság, s arra is büszke vagyok, hogy – a legjobb munkahely felmérés adatai is ezt bizonyítják – a munkatársaink egytől egyig úgy érzik, ilyen munkahelyük van.

– Az elkötelezettség az üzleti számokon is látszik. Az FGSZ üzemi szintű nyeresége 2010-ben az előző évhez képest 9 százalékkal, 43,8 milliárd forintra nőtt. Elégedett?

– Igen, ez egyrészt bizonyítja, hogy helyes stratégiát követünk, a beruházásaink termőre fordultak, másrészt rendkívül fontos számunkra, hogy nemzetközi szinten is egyre elfogadottabb az FGSZ.

– Tavaly 74,5 milliárd forintot fordítottak beruházásokra, vagyis kétszer annyit, mint egy évvel korábban. Milyen fejlesztések valósulhattak meg?

– Megépült a magyar–horvát határkeresztező vezeték, melynek hazai szakasza 205 km. Ezt 2011 közepén végleg üzembe is helyezzük. 2010-ben befejeztük a Szeged–Arad gázvezeték kivitelezését is. Ennek a magyar szakasza 47 km. E két nagy beruházás mellett a meglévő rendszer rekonstrukciójára is jelentős összeget fordítottunk. A további fejlesztések kapcsán együttműködünk a szlovák Eustreammel és a szlovén Geoplin Plinovodival a Szlovákia és Szlovénia irányába kiépítendő új földgázvezeték-öszszeköttetés lehetőségeiről a régió ellátásbiztonságának növelése érdekében.

– A beruházásokhoz és egyáltalán a napi működéshez menynyire élvezi az FGSZ a tulajdonos, vagyis a Mol támogatását?

– Maximálisan. A tulajdonos látja, hogy felépítettünk egy szakmailag kiváló csapatot, helyesen gazdálkodunk, a működésünkkel unikumok vagyunk a piacon. Hiszem, hogy az FGSZ olyan cég, amely értéket teremt. Tudásunknak köszönhetően uniós témákban, gázenergiát érintő nemzetközi ügyekben is kikérik a véleményünket az Európai Unió szakmai szervezetei. Itthon néha árnyaltabb a kép.

– A gáztőzsdére gondol? Arra, hogy bár az FGSZ áprilisban a Keler Zrt.-vel közösen bejelentette, hogy júliustól beindítja a hazai „gáztőzsdét”, nemrég – egy energetikai törvényeket módosító javaslat parlamenti elfogadása után – kiderült, erre a feladatra a kormány az MVM-et „szerződteti”?

– Energiapolitikai ügyekben az állam, illetve tulajdonosunk, a Mol illetékes. Az FGSZ jogalkalmazó és nem jogalkotó. Az azonban bizonyos, hogy semmilyen érdek vagy szempont nem rengetheti meg a gázellátás biztonságát. Az általunk létrehozott kereskedelmi platform, a gáztőzsde működésére kifejlesztett szoftver és a szakembereink tudása garantálta eddig is, valamint ezután is, hogy a gázellátás e tekintetben szintén zökkenőmentes legyen. Annak, hogy most az MVM, illetve a csoporthoz tartozó Ovit Zrt. „beszáll” ebbe a folyamatba, nem szabad vákuumot okoznia a gázellátásban, bizonyára megtaláljuk az optimális megoldást.

– Mit gondol, milyen érdekek állhatnak a háttérben?

– Az látszik, hogy az állam szerepvállalása egyre erősödik a földgázpiacon, de mint mondtam, mi nem politizálunk. Ha viszont kérdeznek, akkor szakmai ügyekben szívesen elmondjuk a szakértő véleményünket. Ha ismerjük a célt, akkor biztosan tudunk segíteni, hogy megtaláljuk az utat, a megoldást, amellyel el lehet oda jutni. Nemzetközi benchmarkok alapján mi egy kis szervezet vagyunk, amely hatékonyan működik, a vezetőinket belülről neveljük ki, legfőbb értékük, hogy tudnak dönteni. Ám a mi szakmánkban nem elég dönteni, hanem jól kell dönteni, ha ugyanis bármilyen okból leáll a gázellátás, akkor baj van. Ezt az üzembiztonságot mindenkinek minden szintű döntésnél figyelembe kell vennie.

– Az emberek mit gondolnak a helyzetről, pánik van?

– Nem, nincs pánik.

– Mi önnek mint első számú vezetőnek a személyes felelőssége ebben a helyzetben?

– Egyben tartani a csapatot, és megmutatni a szakma értékteremtő potenciálját.

– Hogyan tovább, mit hozhat a jövő?

– Ha az Európai Unió által megfogalmazott ITO (Indepen-dent Transmission Operator) modellre történő átálláshoz megkapjuk az engedélyt, ez talán bizonyítja mindenki számára, hogy helyünk van a gázpiacon. Az elmúlt közel két évünk épp arról szólt, hogy az ITO modell elvárásai alapján tevékenykedjünk. A modell lényege ugyanis, hogy minden piaci résztvevő számára biztosítanunk kell a hálózathoz való diszkriminációmentes és tisztességes hozzáférést – tulajdonosi háttértől függetlenül –, főleg, hogy kizárólag nekünk van/volt Magyarországon földgázszállítási és rendszer-irányítási engedélyünk. Mély és széles körű szakmai tapasztalat ezeken a területeken pedig még jó ideig csak az FGSZ-nél lesz. Erre az energiaellátás biztonsága érdekében vigyázni kell. Ez közös érdek.

– Az FGSZ az idén is megméretteti magát a Világgaz-daság–Hewitt Legjobb Munkahely Felmérésen. A bizonytalanság érzete, amely most áthatja a működésüket, vajon érződik-e majd a 2011-es eredményeken?

– Biztos vagyok benne, hogy igen. Magam is kíváncsi vagyok, hogy az eddig a magyarországi legjobb munkahelyek átlaga felett lévő, stabil 85 százalékos munkatársi elégedettség miként változik. Lehet, hogy az eredmények megismerése arra lesz jó, hogy fájó szívvel gondoljunk az elmúlt évek díjesőjére: „De jó is volt!”

– Nemcsak az FGSZ-nél számítanak első számú vezetőként önre, hanem a szakma minden területén, hiszen május közepétől ön tölti be a Magyar Gázipari Egyesülés (MGE) elnöki posztját. Ebben a pozícióban lehet-e majd szakmai ügyekért lobbizni?

– A szervezet jelenlegi formájában nem, de egy-két héten belül leülünk, s átalakítjuk az MGE szervezetét és működését. Ha megkérdeznek, minden szakmai témában elmondjuk a véleményünket, hallatni szeretnénk a hangunkat.

– Miért vállalta el ezt a tisztséget épp most?

– Nincs „épp most”. Szerepet vállalni a szakmáért, ez része a hivatásunknak.

Névjegy: Dr. Zsuga János (41)

A Miskolci Egyetemen végzett mint okleveles gázmérnök. A Miskolci Egyetem Mikoviny Sámuel Doktori Iskolában szerzett PhD doktori címet. Olaj- és gázipari pályafutását 1994-ben a Mol Rt. kőolaj- és földgázszállítási üzletágának technológus mérnökeként kezdte.

1999–2000-ben a Mol Rt. földgáz-kereskedelmi üzletágának kereskedelmi diszpécserszolgálatát, 2001-től 2003-ig a cég földgázszállítás-rendszerirányítás, gázforgalmazás szervezetét vezette, majd a földgázszállítási divízió vezetője lett.

Kiemelkedő szakmai munkájáért 2003-ban átvehette a gazdasági miniszteri elismerő oklevelet.

A Magyar Gázipari Egyesülés elnöke, 2009 óta a Miskolci Egyetem címzetes egyetemi docense.

2009-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozat kitüntetést a magyarországi földgázellátás biztosítása érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.



1999–2000-ben a Mol Rt. földgáz-kereskedelmi üzletágának kereskedelmi diszpécserszolgálatát, 2001-től 2003-ig a cég földgázszállítás-rendszerirányítás, gázforgalmazás szervezetét vezette, majd a földgázszállítási divízió vezetője lett.

Kiemelkedő szakmai munkájáért 2003-ban átvehette a gazdasági miniszteri elismerő oklevelet.

A Magyar Gázipari Egyesülés elnöke, 2009 óta a Miskolci Egyetem címzetes egyetemi docense.

2009-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozat kitüntetést a magyarországi földgázellátás biztosítása érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként. Cégnévjegy: FGSZ Földgázszállító Zrt. Dolgozói létszám: 773 fő

Értékesítés nettó árbevétele: 131 715 millió forint

Tevékenységi kör: nagynyomású földgázszállítás

Tulajdonosi szerkezet: Mol-leányvállalat

A fluktuáció mértéke: 1 százalék

A hazai, a nemzetközi és a regionális gazdasági környezet alakulása 2010-ben meghatározó hatással volt az FGSZ Zrt. üzletmenetére és pénzügyi teljesítményére. Megnőtt a társaságot érintő szabályozási kockázat szintje, ezzel párhuzamosan jelentősen csökkentek a gazdasági válság miatti finanszírozási terhek, míg a cég regionális pozíciói stabilak.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.