BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az angyalok az égbe törnek

Bár tagadja, titkon a Skype-éhoz hasonló sikert álmodik magának és cégének Simó György, a Day One Capital Zrt. ügyvezető partnere. Hiszi: sok siker azért megy még csírájában veszendőbe, mert hiánycikk a pénz, a hozzáértés, a megfelelő kapcsolati háló és a kellő figyelem.
2011.07.11., hétfő 05:00

„Nagy ötletek Európában is vannak, csak mi valamiért az amerikai garázsokban történt csodákról szeretünk beszélni; a Skype egy dán és egy svéd fiatalember együttműködésének eredménye, s legutóbbi tulajdonosa ez év májusában 8,5 milliárd dollárért adta el a Microsoftnak” – magyarázza a lelkesedését. S szemmel láthatólag annyira örül a Day One Capital megalakulásának, hogy nem fél semmitől.

Magyarország első bejegyzett üzleti angyal befektetőitőke-alapját indítja hamarosan útjára partnereivel: Straub Elekkel, a Magyar Telekom volt vezérigazgatójával, Kákosy Csaba egykori gazdasági miniszterrel és az amerikai kockázatitőke-befektetési tapasztalatokkal rendelkező, most a PortfoLionnál befektetési igazgatóként dolgozó Molnár Andrással. A cégalapítással szervezett és intézményesített kereteket teremtettek befektetéseik tökéletes transzparenciájához.

Az üzleti angyal szerep felvállalása különösen azért fontos, mert erre van szükségük azoknak a vállalkozásoknak, amelyeket felkarolni szándékoznak. Deklaráltan a Jeremie kockázatitőke-programban meghatározott vállalatméret alatti piaci szegmenst célozták meg. „Ezeknek a cégeknek egyszerre kellenek pénzügyi befektetők és mentorok, nem véletlen, hogy ehhez értő üzleti angyalok álltak össze” – mondta. Az alapítók további befektetőket keresnek, akik megfelelő szakmai, kapcsolati és pénzügyi hátterük mellett akár idővel és munkával is hajlandók hozzájárulni egy-egy vállalkozás sikeréhez.

Hogy hol fektetnének be? Simó György már sorolja is az esélyes területeket: online ipar, távközlés, média, egészségügy, biotechnológia és energia. Eddig harminc céget vizsgáltak meg, s biztos benne, több száz vállalkozással tárgyalnak majd, mielőtt az összes befektetésüket kihelyezik. Az alapítók éves szinten átlagosan 20-30 százalékos profittal számolnak, és nem aggasztja őket a jelenleg észlelhető technológiai turbulencia.

Mi késztette arra, hogy üzleti angyal legyen? „Semmiből felépíteni valami figyelemre érdemeset, az kivételesen nagy dolog és nagy kaland egyszerre” – mondta. Eddigi pályafutása során már többször volt erre lehetősége. „Vonzanak az új dolgok – tette hozzá –, s az is igaz, jó olyasmit csinálni, ami még nincs Magyarországon, de lennie kellene.”

Névjegy

Simó György (44)

Az ELTE-n, szociológia szakon végzett. Csaknem 10 évig dolgozott a médiában. Az Origo portál alapítója. 1999-től a MatávNet, a későbbi T-Online programigazgatója, vezérigazgatója, a Magyar Telekom vezetékes és online üzletágának vezetője. Kiemelt szerepet játszott a széles sávú internet elterjesztésében. 2009 áprilisától üzleti angyalként és tanácsadóként tevékenykedik. Két fiú édesapja.



Az ELTE-n, szociológia szakon végzett. Csaknem 10 évig dolgozott a médiában. Az Origo portál alapítója. 1999-től a MatávNet, a későbbi T-Online programigazgatója, vezérigazgatója, a Magyar Telekom vezetékes és online üzletágának vezetője. Kiemelt szerepet játszott a széles sávú internet elterjesztésében. 2009 áprilisától üzleti angyalként és tanácsadóként tevékenykedik. Két fiú édesapja. A cég A Day One Capital Zrt. alapítói 80 millió forinttal szállnak be első kockázatitőke-alapjukba, amelybe legalább 400 millió forintot szeretnének összegyűjteni. Ez az első cég Magyarországon, amely üzleti angyalok intézményes összefogásával jelenik meg. Mivel a hazai piac viszonylag kicsi, olyan befektetési lehetőségeket keresnek, amelyekre nemzetközi terjeszkedési tervek építhetők.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.