Adósságválság az USA-ban: Mint a filmeken

„– Nem egyezik a véleményünk semmiben, szenátor úr. Oktatás, fegyvertartás, kábítószerek, iskolai ima, melegek, honvédelmi kiadások, adók, nem értünk egyet. Mert egy vérző szívű, tojásfejű liberális kommunista vagyok.
– Én meg egy puskadurrogtató, anyaszomorító paraszt.
– Na, ebben egyetértünk.”

Találó idézet az amerikai elnöktől. Egészen pontosan Jed Bartlettől, aki Az elnök emberei című tévésorozatban foglalta el a Fehér Ház ovális irodáját, és aki – Aaron Sorkin forgatókönyvíró segítségével – többnyire megoldást talált a teljesen reménytelen helyzetekre is.

Az elmúlt napokban azonban Bartlet elnök nélkül folytatódott a washingtoni szappanopera. Kellő iróniával úgy is felfoghatjuk, a színvonalat nem adták alább a mostani epizódban sem, amely az adósságplafon emeléséről, tágabb értelemben az államadósság csökkentéséről szól. Feszültségből, jól megírt dialógusokból nincs hiány, a mostani elnök, Barack Obama is egész jól játssza a szerepét. Ám Sorkin valószínűleg idáig nem mert volna elmenni, félve attól, hiteltelennek tartanák Hollywoodban. Elvégre ki hinné azt el, hogy pár radikális „anyaszomorító paraszt” által alapított Tea Party képes megtorpedózni azt a kétpárti megegyezést, amelynek célja, hogy az Egyesült Államok elkerülje az államcsődöt.

Az egyre feszültebb marakodás ellenére mintha mindenki csak egy tévéshow-nak tekintené a vitát: a hitelminősítők jóval visszafogottabbak, mint az euróövezet esetében, a dollár sem indult látványos zuhanásnak, a kongresszus épületét sem dobálják kővel feldühödött tüntetők. Könnyen mondhatjuk azt: tudják, a hollywoodi dramaturgia szerint az utolsó pillanatban úgyis happy end lesz. Ám valószínűbb, hogy arról van szó: Washington még ezeket a cirkuszokat – és a 11 százalékos deficitet – is megengedheti magának. Ennyit tesz a piaci bizalom.