BUX 41,906.58
+1.60%
BUMIX 3,960.45
+0.94%
CETOP20 1,960.74
+2.16%
OTP 10,580
+0.71%
KPACK 3,100
0.00%
0.00%
-5.33%
+2.90%
-0.20%
ZWACK 17,500
+1.74%
0.00%
ANY 1,640
+0.31%
RABA 1,165
+0.87%
0.00%
-0.49%
+1.89%
+0.46%
OPUS 193.2
-0.21%
-7.36%
+2.00%
0.00%
+4.39%
OTT1 149.2
0.00%
-1.99%
MOL 2,834
+1.21%
0.00%
ALTEO 2,390
+1.70%
+1.85%
+1.22%
EHEP 1,645
+2.81%
+1.43%
+1.67%
MKB 1,972
0.00%
0.00%
-1.72%
+8.53%
0.00%
SunDell 42,000
+5.53%
-2.33%
+2.65%
-4.40%
0.00%
+1.89%
+10.89%
GOPD 9,020
-27.84%
OXOTH 3,700
-2.37%
0.00%
NAP 1,226
+0.66%
-12.34%
0.00%
Forrás
RND Solutions
Vélemény

Ahogy az MSZP, a Fidesz is a jobbmódúak szemüvegén át nézi a gondokat

Magyarország csak a belső piac erősítésével térhet vissza a dinamikusabb növekedési pályára. A belső piac erősítésének eszközeit azonban most sem sikerült megtalálni.

A 2006-tól 2010-ig terjedő időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy a konvergenciafolyamat megszakadt. Az ország lemaradása a többi rendszerváltó államhoz képest is nőtt. A gazdasági növekedés üteme a külföldi működő tőke beáramlásától és tevékenysége intenzitásától függ, miközben a belső piac stagnál. Utóbbi dinamizálásához a társadalmi és gazdasági felzárkóztatáson keresztül vezetne az út, amely a regionális különbségeket is csökkenthetné. Ehhez azonban nincs meg a kellő tudás és szándék. A rossz eredmények a rossz vezetés számlájára írhatók. Ez a vezetési válság nem ért véget az MSZP 2010-es leváltásával.

A politikai, gazdasági, társadalmi elit Magyarországon súlyosan megosztott. Erre a megosztottságra azonban a személyi és kulturális ellentétek a jellemzők, a gazdaságot és a társadalmi problémákat a vezető réteg lényegében azonos módon látja. A konkrét gazdaságpolitikai intézkedések kölcsönös bírálatában a politikai taktikázásnak van fő szerepe, az elvi ellentétek másodlagosak. Jellemző, hogy az MSZP 2011-re szóló személyijövedelemadó-törvénye 15 millió forintos jövedelemhatárig 17 százalékos adót írt elő, ez lényegét tekintve alig különbözik a Fidesz 16 százalékos adójától, amelyet viszont nagy elánnal bírálnak. A vizitdíj, az egyetemi évek alatt fizetendő tandíj, a nagy összegű, értékalapú ingatlanadó olyan ötletek voltak, amelyek az egykulcsos adóhoz hasonlóan tovább növelték volna az amúgy is túl nagy társadalmi különbségeket.

Ahogyan korábban az MSZP, úgy most a Fidesz is a jobbmódú rétegek szemüvegén át szemléli az ország előtt tornyosuló problémákat. Pedig a Fidesznek igaza van abban, hogy a gazdaság kétpólusú jellegének enyhítésére, a foglalkoztatottság bővítésére, a belső piac erősítésére lenne szükség. Ezekhez a változásokhoz azonban fel kellene adni azt a szemléletet, amely két korábbi rendszerváltó párt, az SZDSZ és az MDF, valamint az MSZP számára is csak kudarcot hozott. Nem azok hiányoznak a munkaerőpiacról, akiknek már ma is jó állásuk van, nem azoknak a nagyobb fogyasztását várja a hazai gyártó és kereskedő, akik már ma is eleget fogyasztanak. Ha elfogadjuk azokat a célokat, amelyek nélkül nincs dinamikus gazdasági növekedés, akkor el kell felejteni azokat a hamis közhelyeket, hogy „azokat kell támogatni, akik a vállukon viszik az országot”, vagy „Magyarországon túl kevesen fizetnek túl sok adót”.

A Fidesz szívesen szakítana azzal a gazdaság- és társadalompolitikával, amely Magyarországon eddig eredménytelennek bizonyult, és persze azzal is, amelynek a világ a válságot köszönhette. Nem tudja azonban kidolgozni ennek a fordulatnak az elméleti alapjait, és nem tudja felépíteni ennek az új politikának az intézményi és szakértői hátterét, cselekvési programját. De a siker legfőbb gátja, hogy a Fidesz osztozik abban a hitben a bukott liberálisokkal, hogy annak az elitnek a támogatásával mozdulhat ki az ország a holtpontról, amelyik odajuttatta.

Ezért, ahogyan nem láttuk megalapozottnak az optimizmust a korábbi konvergenciaprogramokban, a jelenlegi kormánnyal szemben kritikus független elemzők prognózisaiban és az MNB előrejelzéseiben, úgy az aktuális konvergenciaprogramban szintén jelen lévő optimizmust is erősen túlzottnak tartjuk. A DEM Információs és Gazdaságkutató Iroda előrejelzésében akkor is 2 százalék körüli éves gazdasági növekedéssel kalkuláltunk ez évre és a következő esztendőkre is, ha a jelenlegi hitelválság ellenére ezt a bővülést a Magyarországon működő maroknyi multinacionális cég exportja biztosítja. A magyar gazdaság ehhez nem fog tudni saját erőből egy másik 1-2 százalékot hozzátenni, ahogyan azt a konvergenciaprogram reméli.

A foglalkoztatottság növelésében, a területi különbségek csökkentésében, a belső piac erősítésében az építőipar és a lakásépítés lendületbe hozásának is fontos szerepe lehetne. A lakáspiac felélesztésével kapcsolatban a kormányváltástól sokat vártunk. Ezeket a várakozásokat az is alátámasztotta, hogy a 2000-től induló, támogatott lakáshitelek rendszerének elindítása és felfuttatása, amely talán a rendszerváltás óta a magyar gazdaságpolitika legnagyobb sikere, éppen a Fideszhez köthető. Csalódnunk kellett.

A szociális bércsaládiház-építési programot, amelyről most sok szó esik, a lakáspiac nagyságához mérve jelentéktelennek, de ettől függetlenül is elhibázottnak tartjuk. A jelenlegi lakáspolitikai elképzelések az ilyen, inkább a sajtónak szóló programokon túlmenően sem alkalmasak a lakáspiac dinamizálására. A minőség, az energiatakarékosság fontosságának a hangsúlyozásával egyet lehet érteni, ám elmarad a várt társadalmi, gazdasági hatás, ha a támogatást azok kapják, akik e nélkül is építkeznének vagy vásárolnának.

Az elképzelések legnagyobb hibája a tömeges bérlakásépítés erőltetése. A bérlakás-építési programról nincs szakmai vita, az elképzelés hívei láthatóan meggyőzték a kormányt és a sajtó nagyobbik részét, s ez elég. Pedig ha bérlakásépítésre fordítjuk az amúgy is szűkösen rendelkezésre álló költségvetési forrásokat, annak a hatékonysága kevesebb mint a fele lenne annak, mint ha más eszközöket alkalmaznánk. Egy új lakás, amelyet érdemes megépíteni, ma már legalább 20 millió forint. Ennyi támogatással nemcsak egy darab bérleményt lehet létrehozni, hanem két-három családot lehet lakástulajdonhoz segíteni.

A tavalyi meg az idei alacsony lakásszámokat nemcsak a lakáshitelezési rendszer válsága, a lakásproblémákkal küzdő rétegek alacsony jövedelme és bizalomhiánya magyarázza, hanem az új, egyelőre nem ismert lakáspolitikai eszközökkel kapcsolatos lakossági várakozások is. Ma viszonylag szerény költségvetési eszközökkel el lehetne érni, hogy ne húszezer, hanem harmincezer körül legyen az új lakások száma, már jövőre és 2013-ban is. Ehhez viszont be kellene ismerni, hogy a jelenlegi elképzelések használhatatlanok. Erre sajnos nem számíthatunk.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek