BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Orbán Viktor

A magyar kabinet már megráncigálta az oroszlán bajszát

„Amikor azt kérdezték, hogy aláírom-e a 17 országhoz való csatlakozást még itt éjszaka, mondtam, hogy nem” – ez a mondat péntek délután három óra magasságában hagyta el Orbán Viktor miniszterelnök száját, a brüsszeli Európa Tanács központi épületében rendezett sajtótájékoztatón.
2011.12.12., hétfő 05:00

A miniszterelnök ekkor, háta mögött egy maratoni tárgyalással és néhány óra alvással, magabiztosnak, harcra késznek, már-már feldobottnak tűnt, mint akit még mindig pörget az éjjeli vitán begyűjtött adrenalin. Az általa szuggerált víziót továbbgondolva már megjelent előttünk egy vaspáncélban csörtető középkori vitéz képe, aki derekasan forgatta a kardot a csatában, és habár a kevesek oldalán állt, végül csak kimenekítette a magyar zászlót az ellenség karmai közül.

Hogy így volt-e, vagy inkább egy kormányfő magára maradásának és kényszerű visszatáncolásának lehettünk szemtanúi az EU-csúcson, azt döntse el mindenki maga a saját világképe és interpretációs képessége alapján – fekete-fehér válasz aligha létezik. Lényegesebb szempont, hogy milyen hatása lesz a félig-meddig bevallott különutasságunknak a magyar gazdaságra. Ha kívül maradunk a paktumon, az önmagában még nem a világ vége – nem mindig arra van a helyes út, amerre a legtöbben futnak. A kérdés inkább az, mire használnánk a kívül maradás jelentette szabadságot, illetve, egyáltalán tudná-e kormány függetleníteni magát azoktól, akikkel nem akar közösködni.

A magyar kabinet az elmúlt fél évben néhányszor már megráncigálta az olykor jó, olykor rossz arcát mutató oroszlán bajszát. Az állatok királya ugyan még nem ébredt fel, de a tüsszentése nyomán keletkező légörvény már így is történelmi mélységbe repítette a forintot. Most Brüsszelben a mancsait csiklandozta meg kicsit a kormányfő, majd mielőtt haragra gerjesztette volna, huncut mosoly kíséretében félreugrott. A jövőben jobb lenne óvatosabban játszani sörényes pajtásunkkal – egy okos, emelt fővel kezelhető kiegyezés per pillanat jobb ötletnek tűnik, mint a realitást figyelmen kívül hagyó erőfitogtatás.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.