BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
IMF tárgyalás

Montalto: Időt húz a magyar kormány - Ha az IMF feláll az asztaltól...

A magyar kormány szándéka immár elég világos: ha bármilyen módon el tudja kerülni, akkor nem akar megállapodni a Nemzetközi Valutaalappal.
2012.04.05., csütörtök 05:00

A „török kártya” még jó ideig játszható abban a reményben, hogy a globális kockázatvállalási hajlandóság és a nemzetközi gazdasági helyzet a belső viszonyokkal együtt olyan mértékben javul, hogy a megállapodás végül szükségtelenné válik. Álláspontunk szerint azonban ez a stratégia nem lehet sikeres. Ez megköveteli a Nemzetközi Valutaalap (IMF) védőhálójának kifeszítését, a piacok pedig – és ez a fontosabb szempont – mindenképpen kikényszerítik a kormánytól egy ilyen megállapodás feltételeit.

Ahhoz, hogy meghatározzuk, a kormánynak mikor kell elfogadnia az IMF és az Európai Unió által kínált védőhálót, elemeztük Magyarország likviditási helyzetét, és azt, hogy szerintünk mikor fog „kifogyni a pénzből”. Forintoldalon nyilván rendelkezésre állnak olyan eszközök (adók, bankok rákényszerítése a vásárlásokra), amelyekkel év közben forrást lehet szerezni. Devizaoldalon hozzá lehet nyúlni a jegybank devizatartalékaihoz, ez ugyan a magyar és az európai joggal egyaránt ellentétes, de ha a kabinet a végletekig viszi a konfrontációs stratégiáját, akkor reális lehetőségnek tűnik.

A devizabetétek novemberig, a forintbetétek pedig jövő márciusig tarthatnak ki (ha a kibocsátások a tavaly november óta látott ütemben folytatódnak). Ha viszont az ország visszatérne a „normális” finanszírozási ütemhez, akkor a belföldi betétek szintje fenntartható szinten maradhat. 2012 végéig 339 milliárd forintra (1,2 milliárd euró), 2013 végéig pedig 2108 milliárd forintra (7,3 milliárd euró) lesz szükség a lejáró devizahitelek finanszírozásához tartalékokból.

Kulcskérdés, hogy Magyarország ki tud-e bocsátani devizakötvényt az IMF-fel kötendő megállapodás előtt, illetve azt követően. Nincs kétségünk afelől, hogy az aláírást követően az ország ezt megteheti – demonstrálva, hogy a piacról is képes finanszírozni magát (még ha ezért többlethozamot kell is ígérnie). Továbbra is kétséges mindazonáltal, hogy a megállapodás előtt erre sor kerülhet. A devizakötvényt sikeresen kibocsátó régiós államokkal való összevetés nem állja meg a helyét, ezek az országok ugyanis jobb besorolással és fiskális dinamikával rendelkeznek, és nagyobb bizalom övezi őket a piacon.

A bóvli kategóriába sorolt Magyarország a jelenlegi helyzetben nagy kockázatot vállalna magára, és a korábbi kibocsátásokhoz képest jelentősen nagyobb hozamfelárakat kellene fizetnie. Úgy véljük, hogy az Államadósság-kezelő Központ óvatosabb annál, semmint hogy ezzel próbálkozzon. Másrészt, amíg egy megállapodás nem nyújt biztosítékot, a befektetők joggal gondolhatják, hogy a magyar devizakötvényekkel sokkal nagyobb hozamokat érhetnek el egy összeomlás közeli helyzetben (amikor úgyis meg kell állapodni a valutaalappal). Mindez nem jelenti, hogy kizárnánk a megállapodás előtti kibocsátás lehetőségét, egyszerűen csak kevéssé tűnik valószínűnek.

Egy devizakötvény-kibocsátás ugyanakkor ahhoz vezethet, hogy az IMF feláll a „tárgyalóasztal” mellől, mondván: nem kívánunk tovább asszisztálni abban, hogy puszta emlegetésünkkel előnyt lehessen kovácsolni. A valutaalap, amely pontosan tudja, hogy Magyarország „török kártyát” játszik, és csak az EU miatt van a tárgyalóasztalnál, nem akar a megbízhatóság fényével övezni egy országot pusztán azzal, hogy „valahol a horizonton” ott van egy biztonsági megállapodás lehetősége.

Ha a Nemzetközi Valutaalap feláll, a hitelminősítők azonnal lerontják Magyarország osztályzatát, ami veszélyes, a helyi piacot is érintő spirált indíthat el. Ha a dolgok elég rosszra fordulnak, az is megtörténhet, hogy a kormány végül térden csúszva tér vissza az IMF-hez, készségesen elfogadva a legszigorúbb feltételeket is – a jelenleginél is szigorúbbakat, elvégre egy ilyen helyzet a valutaalap tárgyalási pozícióját javítaná. Felmerülhet tehát bennünk a gondolat: egy ilyen reakció végeredményben fel is gyorsíthatná a tárgyalási folyamatot.

Peter Attard Montalto, a Nomura International közgazdásza-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.