Mindenki mindenki ellen a fővárosban
Kevés politikai kérdésben vannak olyan látványos érdekellentétek, mint a dugódíj ügyében. Az alaphelyzet egyértelmű: valahonnan pénz kell, de egy politikus sem akarja, hogy pont az ő választói fizessenek. Az egyes érdekek és ezek ellentétei külön-külön világosak – csak épp együtt olyan kusza eredményt adnak ki, hogy átlátni is nehéz, nemhogy megoldani.
– Budapest vs. kormány. A kormányzati cél világos, minél inkább a fővárosra terelni az ottani tömegközlekedés anyagi helyzetének rendezését, az pedig valamilyen szinten mindegy is nekik, hogy a városházán ezt hogyan oldanák meg. Az az állapot valóban tarthatatlan, ahogy főpolgármesterként előbb Demszky Gábor, majd most Tarlós István is csak külön megegyezésekkel tudott pénzt kérni az aktuális kormányoktól a BKV fenntartására, súlyosan és általában váratlanul terhelve az államkasszát. Tarlósék ezzel szemben joggal hivatkozhatnak arra, hogy az állam segítsége nélkül nem lehet egyik pillanatról a másikra önfenntartóvá tenni a közlekedési céget, ahogy abban is igazuk van, hogy a BKV-t valóban nem csak a budapestiek használják, jó működése országos ügy.
– Agglomeráció vs. Budapest. Egy akkora területről van szó, ahol nagyjából ugyanannyian laknak, mint Budapesten, és napi szinten közlekednek a fővárosban. Az agglomerációs településeknek viszont a mostani jogi helyzetben nincs lehetőségük dugódíjat kivetni, miközben az ottani forgalomterhelés is nagy. Igaz, a BKV oda is kimegy, vagyis a budapesti dugódíj előnyeiből ők is részesülhetnek. Mégis, nem véletlenül jelezte több agglomerációs polgármester: ők is kérnének jogot a dugódíj szedésére.
– Vidék vs. Budapest. Az ellentét kiéleződésének leglátványosabb pontja volt hétfőn, amikor a kormánytöbbség leszavazta a fővárosi fideszesek parlamenti javaslatát a dugódíjról. Nem szükséges sokáig magyarázni az érdekellentét okát sem, legalábbis első ránézésre. Az érdekek ütközésének azonban mégis ez lehet a leggyengébb pontja. Hiába mondja ugyanis azt egy vidéki képviselő, hogy ne az onnan Budapestre utazókkal fizettessék meg a BKV fenntartását, jogosan jöhet erre a válasz, hogy a mostani rendszerben az a vidéki is adózik a BKV-ért, aki soha nem jár a fővárosban.
– Városháza vs. kerületek. A tavalyi év egyik leglátványosabb, fideszes politikusok közti huzavonája volt, hogy mekkora hatáskört kapjanak az egyes kerületek, most pedig egy ilyen, különösen fontos részletszabályozásnál folytatódik a küzdelem. A kerületi vezetők érthető módon szeretnék elkerülni, hogy az ottani bevételekből kelljen fizetni a BKV-ért, az pedig szintén nyilvánvaló, hogy a főváros rájuk rakna több terhet.
Az összkép tehát legalábbis zavaros, miközben az egyes egyéni érdekek külön-külön világosak. Az összeesküvés-elméletekért rajongókat ezen a ponton el kell kedvetleníteni: ez a történet akkor is elég keszekusza, ha nem látunk mögé zavaros háttéralkukat, csak a fenti, pontosan körülírható érdekeket. Annál elszomorítóbb, milyen módon próbálják az egyes felek elérni, hogy az történjen, amit ők szeretnének. Erre a módszer ugyanis eddig túlzottan is egyszerű volt: izomból lenyomni mindenki mást.
Lényegi konzultáció nélkül, meglepetésszerűen beadni törvénytervezeteket, vagy előzetes egyeztetés hiányában leszavaztatni azokat, akár váratlanul bejelenteni, hogy csak akkor adják oda a BKV költségvetési pénzét, ha a főváros teljesíti a kormány elvárását. Vagy épp agglomerációs dugódíjjal fenyegetni, a politikában ritka, kemény hangnemben, netán anélkül írni át a fővárosi szabályozást, hogy arról másokat megkérdeztek volna. Lehet ezt persze így is csinálni, valaki biztos nyerni fog. Csak épp egy okos kompromisszum lehetőségétől fosztják meg a felek magukat.
