Az átalakuló MNB unortodox döntései felbosszanthatják az EU-t
Legfrissebb előrejelzésünk szerint a magyar gazdaság valamivel hosszabb ideig maradhat recesszióban, mint azt korábban véltük: arra számítunk, hogy a fiskális megszorítások újabb erőteljes dózisa miatt a 2012-es 1,3 százalékos zsugorodást 2013-ban stagnálás követi. A több éve tartó mérlegalkalmazkodás továbbra is visszafogja a növekedést, ez az oka, hogy még a külső környezet javulása sem tud hathatósabb támogatást nyújtani (2014-es GDP-prognózisunk 1,3 százalékos növekedés).
Az infláció várhatóan 2013-ban is magas marad (az éves átlag az előrejelzésünk szerint 5,3 százalék), döntően a hatósági árak magas szintje miatt. A monetáris tanács ennek ellenére várhatóan folytatja a kamatcsökkentést, az 5 százalékos történelmi mélypontot az irányadó ráta nyárra – de talán már hamarabb is – elérheti.
A közép-, illetve kelet-európai gazdaságok a növekedés tekintetében meglehetősen nagy különbségeket mutatnak 2013-ban. Magyarországhoz hasonlóan nem számítunk a gazdaság bővülésére Csehországban sem, a lengyel gazdaság pedig, amely az erős belső kereslet miatt évekig kiemelkedett a régióból, 2013-ban mindössze 1,5 százalékkal bővül az előrejelzésünk szerint; a lassulásért döntően a hitelezés, a fogyasztás és a beruházások visszaesése okolható. Törökországban ugyanakkor 4 százalékkal nőhet a GDP, Oroszországban pedig 3,1 százalékkal – igaz, az utóbbi ütem a 2010-12-es időszakhoz viszonyítva egyértelmű lassulást jelent.
2013 elején Magyarország a jegybank vezetésében bekövetkező változások miatt is a figyelem középpontjába kerülhet. Simor András alelnök megbízatása március 3-án, a két alelnöké, Karvalits Ferencé és Király Júliáé pedig március 27-én, illetve július 3-án. Nem valószínű, hogy bármelyiküket újraválasztanák. Az új elnök és az alelnökök személyére a miniszterelnök tesz javaslatot, és a köztársasági elnök nevezi ki őket. A monetáris tanács létszáma is változhat, a tagok száma akár 9-re is emelkedhet.
Arra számítunk, hogy az év elején a jegybanki változások nagyobb teret kapnak a gazdaságpolitikai vitákban – különösen azt követően, hogy megindulnak a találgatások Simor András lehetséges utódairól. Anélkül, hogy neveket említenénk, megjegyezzük: ha olyan jelöltek kerülnek szóba, akiknek a politikai kötődése túlságosan erős, releváns jegybanki tapasztalatuk viszont nincs, akkor felerősödhetnek a kritikus hangok, amelyek szerint a Magyar Nemzeti Bank egyre erőteljesebben válik politikafüggővé.
A monetáris tanács mindhárom távozó tagja a héják oldalán állt, így – bárkik legyenek is a jelöltek – nagy a valószínűsége, hogy a galamb irányvonal erősödik meg. A jelenlegi monetáris tanács számos kérdésben – többek között a potenciális növekedés, az inflációs nyomás vagy a kamatcsökkentés távlatának ügyében – mélyen megosztott. Nagyon valószínű, hogy az új tagokkal felálló tanács homogénebb lesz, ez azonban nem jelenti, hogy a jelenlegi monetáris politikai irányvonal megváltozna: az elnököket és az alelnököket a külső tagok zsinórban ötször szavazták le augusztus és december között. A lazítást követő irányvonal emiatt véleményünk szerint nem változik meg, a közlemények hangneme és általában a jegybanki kommunikáció ugyanakkor egységesebb válhat.
Az ellenvélemények kikapcsolásával párhuzamosan erősödhetnek az aggodalmak az unortodox jegybanki eszközök alkalmazásával kapcsolatban. A lapokban megjelent kommentárok szerint felmerült annak a lehetősége, hogy a jegybank nem fog kamatot fizetni a kötelező tartalékok után, aminek következtében a bankok mintegy 25 milliárd forintnyi kamatbevételtől esnének el. Egy másik unortodox lépés lehet annak az összegnek a korlátozása, amelyet a kereskedelmi bankok a repo kamatért helyezhetnek el a jegybankban – ennek célja nyilván a hitelezés erősítése lehet. Végül szóba jöhet az is, hogy valamilyen módon a jegybanki devizatartalékból csökkentik az államadósságot – ez viszont minden bizonnyal haragra gerjesztené az Európai Bizottságot és az Európai Központi Bankot is.
Egyelőre egyik lehetőséggel sem foglalkoznak hivatalosan, csupán azért soroltuk fel őket, hogy jelezzük: mi történhet, ha a monetáris politika az új vezetés irányítása alatt új, nemkonvencionális utak feltérképezése mellett dönt. Figyelmet érdemel az is, hogy miként alakulnak az IMF/EU-tárgyalások, amelyek egy év után, úgy tűnik, zsákutcába jutottak. Igaz, a piac sem gyakorol már nyomást a kormányra a mielőbbi megállapodás érdekében. Ha a piaci nyomás erősödne, talán a kabinet is a tárgyalások folytatása mellett döntene, bár véleményünk szerint a folytatáshoz mind az Európai Bizottság, mind az IMF erős feltételeket szabna.
A megállapodásra való hajlandóság barométere a devizakötvény-kibocsátás lehet: amennyiben a külső körülmények jók, a kormány erre már az első negyedévben rászánhatja magát. 2013-ban meglehetősen nagy, közel 6 milliárd eurós devizaadósság-állomány jár le. Bár a tartalék bőséges (3 milliárd euró), a devizakötvény-kibocsátás vonzó lehetőség lehet. Ha egy kibocsátás sikerrel jár, akkor – úgy véljük – erősen lecsökken az IMF/EU-megállapodás esélye, a külső védőháló ugyanis végképp kikerülne a prioritások közül.
