elemzés Ha az export ilyen szép ütemben növekszik, akkor miért nem tud gyorsabban növekedni hazánk idén? A keresleti tényezőkből a fogyasztás és a beruházás adja meg erre a kérdésre a választ – írja elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgat
„2012 igazi rejtélye nem az, hogy miből jött a visszaesés. Sokkal inkább az, hogy miért nem lett lényegesen nagyobb?” - mondta Matolcsy György, volt nemzetgazdasági miniszter, jelenleg MNB elnök, nem mellesleg kiváló fantaszta. Azt persze hiába kérdeznénk, hogy ha ilyen világosan látta a helyzetet, akkor 11 hónapon keresztül miért áltatta a nagyérdeműt? Ha tudta, mi lesz, miért nem tett ellene, pl. az „unortodox” eszközpark módosításával? S persze adódik a kérdés, ha így sikerült 2012-öt eltalálni, mennyire megalapozott a 2013-as várakozás? A továbbiakban erre keressük a választ.
Fő piac az EU
A kormány idén enyhe, 0,8 százalékos reál GDP növekedéssel számol, amit a kormánypénzekkel jól kistafírozott Századvég is kétségbe von (ők 0,2 százalékra számítanak). A legtöbb elemző stagnálást vár úgy, hogy egyre többen a recessziót sem zárják ki. De mitől nőhetne a nemzetgazdaság? Ortodox megközelítésben a kereslet fellendülése kell ehhez, vagyis az export és a belföldi kereslet gyarapodása. Ez utóbbi pedig fogyasztói, beruházási és költségvetési, EU-finanszírozású keresletre bontható.
Az exportkereslet elemzésekor nem árt tudni, hogy fő felvevő piacaink az Európai Unióban vannak. Ezen belül Németország a legnagyobb partnerünk 25 százalékos részesedéssel, majd Románia, Szlovákia és Ausztria jön közel azonos súllyal. Olaszország, Franciaország és Nagy-Britannia összesen közel 13,5 százalékot tesz ki a kivitelből. A Csehországba és Lengyelországba irányuló export aránya 7,7 százalék volt 2012-ben. Így a legfontosabb 9 partnerország adja a teljes kivitel csaknem 64 százalékát. A nem említett uniós tagállamokkal együtt a magyar kivitel közel 80 százaléka az unióba megy. Az elmúlt két és fél év alatt a legfontosabb partnerországokba irányuló export értéke kétszámjegyű növekedést mutatott.
S mi a helyzet a „keleti nyitással”? Az eredmények nem túl látványosak. Az Oroszországba irányuló kivitel (az összes 3,2 százaléka) alig 5 százalékkal nőtt a kormányváltás óta, míg a Kína irányú export ugyan 28 százalékkal, de összegszerűen fele akkora mértékben, mint pl. a Lengyelországba irányuló. Mindez jól jelzi, hogy bár kell tenni erőfeszítéseket ez irányba is, dinamizálni nem fogja tudni a hazai cégek exportját a „keleti terjeszkedés”. Az arab világgal sem sokkal jobb a helyzet, súlyuk mindössze 1,8 százalék a kivitelből, s ennek jelentős része is olyan termék és szolgáltatás, ami a hazai összeszerelő üzemekből kerül oda (jelentős import tartalommal).
Az exportpiacaink növekedési ütemét a GDP változással közelítve az látható, hogy fő partnereink -1-3 százalékos sávban várják az idei reál GDP alakulását, ami részükről enyhe importnövekedést feltételez. Így a hazai export sem tud valószínűleg túl gyorsan bővülni, de elérhetőnek látszik egy 5 százalékos ütem, főleg a beinduló autógyáraknak köszönhetően.
Ha az export valóban eléri ezt a növekedési ütemet, akkor miért nem tud gyorsabban növekedni hazánk idén? A keresleti tényezőkből a fogyasztás és a beruházás adja meg erre a kérdésre a választ.
A lakosság jövedelmi pozíciója elvben ennek nem lenne akadálya. A választási költségvetés jegyében megkezdett osztogatások (minimálbér és nyugdíjemelés 5 százalék körüli mértéke, valamint az erőltetett dezinfláció (rezsiköltség csökkentés) hatására a reáljövedelmek várhatóan 1 százalékkal nőnek 2013-ban. Tekintettel azonban arra, hogy a sikerpropaganda ellenére a hazai gazdaságban nincs foglalkoztatásbővülés, sőt, inkább mérséklődik az alkalmazotti létszám, a jövedelem tömeg emelkedése várhatóan elmarad a reáljövedelem növekedésétől. Emellett a 300 Ft feletti euró/Ft árfolyam a devizahiteleken keresztül újabb vásárlóerőt von el, s általában véve is a megtakarítási kedv erősödésére számítunk. Ezek hatására a fogyasztás megítélésünk szerint stagnálni fog.
Mélypontok
A beruházási kereslet minden jel szerint idén tovább hanyatlik, újabb 2 százalékkal mérséklődik a volumen. A tehetősebb cégek kizsigerelése, a hazai bank és biztosítói rendszer folyamatos megkopasztása, egész üzletágak annulálása (nyerőgépek, dohánytermék árusítás monopóliuma) általában sem kedvez a fejlesztési kedvnek. A gyenge növekedési kilátások miatt a pénztőke is kerüli hazánkat, így a hitelezési kedv élénkülésére sincs kilátás (igaz, a hitelfelvételi kedv is mélyponton van). Márpedig ha nem lesz beruházás, akkor a versenyképesség romlása miatt újabb munkahelyek létesítésére sincs sok kilátás (miközben a természetes fejlődés miatt a meglévők egy része megszűnik).
Tehet-e valami a kormányzat a kedvezőtlen tendencia megfékezésére? A válasz az, hogy igen, de nem fog. A kormányváltás óta eltelt időszakban a gazdaságpolitikai célok tömkelege jelent meg, s különböző, nagyjainkról elnevezett tervek sokasága látott napvilágot, majd tűnt el a fiókok mélyére. Talán még emlékszünk: 2010-11-ben még 1 millió munkahelyről szólt a fáma, majd az államadósság elleni harc került fókuszba, most már a rezsi költségek ellen harcolunk. Az eddig háborúkat – sajnos – eddig elbuktuk. A foglalkoztatás nem nőtt, hanem csökkent, két és fél év alatt 132 ezer fővel (a közmunkát nem számítva valódi munkahelynek). Az államadósság/GDP arány a 2010. márciusi 82 százalékról ismét 81 százalékra emelkedett, miközben a GDP 8 százalékát kitevő magánnyugdíj-pénztári vagyon „eltűnt”. A rezsicsökkentő hevület újabb és újabb területeket szemel ki, de egyre inkább látható, hogy ehhez az állami költségvetésnek is mélyen a zsebébe kell nyúlnia (hiszen most már a „profitot kitalicskázó” önkormányzati cégeken van a sor). Le is lassult a kezdeti lendület! S emellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a rezsiköltségcsökkentés csak a lakosság egyes rétegeit érinti (persze miután jól megsarcolták őket telefonadóval, tranzakciós illetékkel, rokkant ellátás elvételével, csökkentésével stb.), miközben a kompenzációként kapott energiaköltség növelés a vállalkozásokat sújtja.
Forráslehívás
Kitörési lehetőséget jelenthetne a az EU források gyorsított kifizetése is. Habár két éve folyamatosan gyorsulnak a kifizetések (hiszen egyre több pályázat kerül lezárásra), az ütem még mindig alacsony, ráadásul ki nem osztott pénzek is bőven találhatók az NFÜ-nél. A jelenlegi ütem mellett a pénzek jelentős része nem lesz felhasználva (ehhez még hozzájönnek a ténylegesen meg nem valósuló projektek támogatási összegei is). A hatalmas kapkodás, hogy minden pénzt –legalább papíron – elköltsenek, egyre nagyobb korrupcióhoz, értelmetlen, túlárazott projektekhez, vagyis pazarláshoz vezet. Összességében jelentős növekedési impulzus erről az oldalról sem várható.
Kiinduló kérdésünkre most már megadható a válasz: idén nagy valószínűséggel stagnálásra kell felkészülnünk, várhatóan kissé tovább mérséklődő foglalkoztatás mellett. Stagnáló fogyasztás mellett további rétegek elszegényedése várható. De, ahogy a költő mondja. „fecseg a felszín, hallgat a mély”.
A szabályozási és adózási környezet alakulása
A hazai cégek eddig is arra panaszkodtak, hogy minden évben jelentősen módosulnak a szabályok, egyre nehezebb követni a jogszabályi változásokat, módosításokat. A kormány adminisztrációt csökkentő csomagot ígért, ennek azonban semmi jele (holott állítólag az első csomag már életbe is lépett). Ehelyett gyakorlatilag minden – a vállalkozásokat érintő – jogszabály folyamatosan módosul. A parlament két és fél év alatt 233 új törvényt alkotott, s 384 törvénymódosítást hajtott végre. Az adózási rendszer sincs nyugvóponton. Miközben 2010-ben megszüntettek 10 kisadót, azóta évente kreálódnak újabb adónemek. Így ismerkedünk meg olyan adókkal, mint pl. a chipsadó, a válságadók, a telefonadó, a biztosítási adó, a tranzakciós adó (rögtön több kiadásban: átutalás, ATM, fehércsekk, sárgacsekk), közműadó, hulladéklerakási adó stb. stb. Ha az állam úgy akarja, akkor a legkisebb cégek is kiemeltté nyilváníthatja, s ekkor már futhatnak a hitelezők, szállítók a pénzük után.
Az adózási rendszer sincs nyugvóponton. Miközben 2010-ben megszüntettek 10 kisadót, azóta évente kreálódnak újabb adónemek. Így ismerkedünk meg olyan adókkal, mint pl. a chipsadó, a válságadók, a telefonadó, a biztosítási adó, a tranzakciós adó (rögtön több kiadásban: átutalás, ATM, fehércsekk, sárgacsekk), közműadó, hulladéklerakási adó stb. stb. Ha az állam úgy akarja, akkor a legkisebb cégek is kiemeltté nyilváníthatja, s ekkor már futhatnak a hitelezők, szállítók a pénzük után. A külföld súlya A hazai piac meghatározó szereplői a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások, amelyek száma 2011-ben csaknem 329 ezer volt, s közel 77 ezer milliárd Ft bevételt realizáltak. Ennek csaknem 47 százalékát tisztán magyar tulajdonú cégek érték el, többségét (53 százalékát) több-kevesebb külföldi tulajdont is tartalmazó cég állította elő. Míg a magyar tulajdonú vállalkozások mindössze 12,5 százalékának volt exportja, addig a külföldi érdekeltségek 44 százalékának, s ez utóbbiak adták a teljes magyar export 2/3-át. A tisztán magyar tulajdonú cégek a teljes kör létszámának közel 74 százalékát foglalkoztatták, míg a külföldi érdekeltségek 26 százalékát alkalmazták. Ugyanakkor ők fizettek jobban: a személyi jellegű ráfordítások 36 százaléka náluk keletkezett (amiből levonható a következtetés, hogy a „kizsákmányoló” külföldi tőke kb. 60 százalékkal magasabb jövedelemmel honorálja jellemzően magyar munkavállalóit).
A külföldi érdekeltségek jellemzően inkább beruháznak Magyarországon, mint a tisztán hazai tulajdonban lévők: a teljes beruházási költés 48 százalékát adták, ami azt is jelenti, hogy az általuk biztosított munkahelyek valószínűleg tartósabbak lesznek, mivel költenek a versenyképességet megalapozó beruházásokra, illetve, mint az Audi, a Mercedes, az Opel, a Hankook és még hosszasan sorolhatnánk a vállalkozások neveit, adófizető munkahelyeket hoznak létre.-->
