Osztunk, szorzunk, határozott mozdulatokkal kihúzunk és hosszú egyeztetések után hozzáadunk – ami itthon az ellenzék pártjai között zajlik a választások előtt, éppen azokat az alapműveletek végzik most Brüsszelben (és környékén) is. Miközben az európaiak az Európai Parlament képviselőire szavaznak, elindult a versengés az Európai Bizottság elnöki székéért is, mellesleg új vezető kerül idén az Európai Tanács élére, új külpolitikai megbízottja lesz az EU-nak, és ha ez nem lenne épp elég, a NATO-elnök mandátuma is lejár.
Itthonról úgy tűnhet, hogy a hazai versengés vérre megy, az ottani azonban csak egyszerű játszadozás, ám a „minden brüsszeli egykutya” logika ebben az esetben sem működik. Mutatja ezt az is, hogy az elmúlt napokban sorra bukkantak fel ön- és vélelmezett jelöltek, pedig a futam még el sem kezdődött, az igazán szórakoztató része csak májustól, az EP-választások után kezdődik el.
Hogy jó-e ez nekünk? Egyrészt igen, a viták ugyanis mindenképpen rávilágítanak majd az európai országok és az európai pártok közötti erőviszonyokra. És persze kiderülnek mindenféle dolgok egy-egy politikusról – vagyis élettel telik meg az Európai Unió.
Ugyanakkor ez az „élet” mindenképpen meg fogja nehezíteni az amúgy sem zökkenőmentes munkát az EU-ban. Márpedig az uniónak, ellentétben a tagállamokkal, éppen abban kellene példát mutatnia, hogyan képes egy szervezet a vezetőváltásoktól függetlenül működni. Ehelyett azt látjuk, hogy a bizottsági munka lassan leáll, a grémium pedig lassan kiürül. Herman Van Rompuy európai tanácsi elnök távozása pedig még azokat is rémülettel tölti el, akik korábban sem a posztot, sem a súlytalannak kinéző belga politikus kinevezését nem nézték jó szemmel.
Egy biztos: azok, akik Brüsszelre mutogatnak, a következő bő fél évben nyugodtan leengedhetik mutatóujjukat. Nem annyira a szigor, inkább a politikai cirkusz ideje jön el arrafelé is.
